2 °C Budapest
Naplemente a Parlament, a Lánchíd és a Duna, Budapest, Magyarország

Megszólaltak a szakértők: biztos jól járunk a 3 százalékos lakáshitellel?

2025. július 2. 19:17

A kormány mai bejelentései az építőipar mikro-, kis- és középvállalkozásit hozzák helyzetbe 2025 második felében és várhatóan 2026-ban is – véli Juhász Attila, az Újház Zrt és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.

Ahogy cikkünkben megírtuk ma bejelenetette Orbán Viktor a részleteket a friss 3%-os lakáshitelről. Juhász Attila szerint a kedvezményes első lakás (vagy ház) vásárlási hitel önmagában is elég ahhoz, felpörgesse a használtlakás piacot, ami rendszerint kisebb-nagyobb felújítási munkákkal jár együtt, ami önmagában is munkát ad az építőipari szakembereknek, kisebb építőipari csapatoknak.

A kedvezményes vásárlási hitel pozitív és ösztönző hatást fog jelenteni az új építésű lakások piacán is, egyértelműen a kereslet élénkülésére számítunk. Ugyan a részletszabályok még nem ismertek, de ennek hatására várhatóan az ingatlan fejlesztők is leporolják a fiókban lévő terveket, és sok cég fog belekezdeni új lakásfejlesztési projektekbe” – mondja az Újház Zrt. elnöke.

Juhász Attila szerint fontos körülmény, hogy a mostani bejelentés számos más támogatással (energetikai és vidéki otthonfelújítási támogatás, Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerrel - EKR) párosul és ezt szeptembertől egy új, ugyancsak kedvezményes felújítási konstrukció egészíti ki.

Az elnök szerint régi problémára ad ezzel választ a kormány.

Az építőipari szakma régóta ösztönözte az 5 százalék alatti kamattámogatott hitelek bevezetését

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

– mondja Juhász Attila. A Magyar Nemzeti Bank lakáshitel statisztikából az év eleje óta világosan látszódott, hogy hiába a reálbérek lendületes emelkedése, hiába a magas állampapír kifizetések, a lakossági lakáscélú beruházásoknak a jelenlegi 7-8 százalékos jelzáloghitel kamatok felső korlátot állítanak. A használtlakás vásárlásra nyújtott hitelek nominálisan rekord közeli szinteken vannak, reál értelemben azonban jócskán elmaradnak a pandémia utáni szintektől, de az építési-, bővítési-, felújítási és korszerűsítési hitelek összege csak a harmada/negyede a jobb években megítélt hasonló célú hiteleknek.

Márpedig hozzáférhető, azaz kedvezményes kamatozású hitel nélkül Magyarországon nincs komoly lakáspiaci-, és nincs kitartó építőipari fellendülés sem. Magyarországon 2024-ben 13 ezer új lakást adtak át, és félő, hogy ez a szám 2025-ben még kisebb lesz, ami a lakásállomány szinten tartásához sem elegendő. Remélhető, hogy a mostani bejelenésekkel ez a trend megfordul, és nem az ingatlan árak növekedését fogja magával hozni. Ugyanakkor az építőanyag ellátás és a kivitelezői kapacitások stabilnak mondhatóak, hiányjelenségek és masszív áremelkedés nem várható, mert az elmaradó állami, és a visszafogott vállalati beruházások miatt még mindig van kihasználatlan építőipari kapacitás a rendszerben. A hitel aktuálisan elérhető felvételi részleteiről a Bankmonitor is részletesen beszámolt. 

Kutatás a PMÁP-kamatok befektetési lehetőségeiről

Az elmúlt mintegy 6 hónapban a kereskedelmi bankok versenyre keltek a lakossági állampapírokból (különösen a Prémium Magyar Állampapírból - röviden PMÁP) befolyó kamatok befektetési lehetőségeiért. Sokszor egymásra licitálva kínáltak és kínálnak a különböző típusú számlák (hagyományos bankszámla, értékpapírszámla, TBSZ, NYESZ) nyitásáért anyagi jutalmat, juttatást vagy visszatérítést a maguk sajátos és egyedi módján. A juttatásokért az ügyfeleknek természetesen különböző feltételeket kell teljesíteniük, nincs ingyen ebéd, ahogyan szokták mondani. A kérdés az, találkoztál-e ilyen jellegű számlanyitási akciókkal? Részt vettél bennük?

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 09:37
Február második felétől láthatják az RTL+ Premium felhasználói a sorozat folytatását.
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Bankmonitor  |  2026. január 31. 09:06
A Raiffeisen Bankot követően újabb három pénzintézet jelentette be, hogy április elsejétől megemeli...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?