-1 °C Budapest

Már lehet lakáshitelt fizetni cafetériából

Pénzcentrum
2014. április 4. 11:31

Pénteken lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig adó- és járulékmentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását.

A jogszabály értelmében a munkáltató ötévente maximum ötmillió forintot adhat adó- és járulékmentesen - a fizetésén kívül - a dolgozójának azért, hogy törlessze forint - vagy deviza alapú lakáshitelét. Ez az összeg azért is jelentős, mert átlagosan 7 millió forint a magyar családok adóssága.

A rendelet minimális adminisztrációt jelent az érintetteknek. Az adómentesség feltételeinek utólagos vizsgálatát például a munkáltatóra bízza és részletesen tartalmazza a munkavállalói, illetve hitelintézeti kötelezettségeket is. Fontos, hogy ha a munkáltató nem kíván a feltételek vizsgálatával foglalkozni, akkor ennek a feladatnak az elvégzését rábízhatja egy hitelintézetre is, amivel minimálisra csökkenthető az adminisztráció.

Az adómentes támogatást új vagy használt lakásvásárlásra, és építésre is fel lehet használni, illetve érvényes a deviza alapú hitelekre és a forinthitelekre egyaránt. A juttatás összege nem lehet több a vételár vagy az építési költség harminc százalékánál.

A szerdai bejelentéskor Varga Mihály azt is elmondta, hogy a közeljövőben teljeskörű lakossági épületkorszerűsítési program indul. Ezt leginkább az indokolja, hogy a lakások 70 százaléka energetikailag korszerűtlen. A felújításra uniós és hazai forrást is felhasznál a kormány.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Elemzők szerint kisebb lesz az ingatlanpiaci hatás a vártnál
"Mivel lakásépítésre és vásárlásra már korábban is elérhető volt ez a támogatás, ezért a rendelet azon része új, amely a hiteltörlesztésre vonatkozik. Ez csak közvetve lesz hatással a piacra és várakozásaink szerint nem fog jelentős változást okozni a piacon. Azok, akik kimondottan a fizetési nehézségek miatt árulták az ingatlanukat, ha ez valóban könnyebbség nekik, most visszaléphetnek a piacról, ami a túlkínálatot csökkenteni fogja" - tudtuk meg az Otthon Centrumtól. Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője szerint ez elméletben jó a piacnak, hiszen csökkenti az árakon lévő nyomást. Sajnos azonban tényleg csak elméletben, hiszen az árfolyamgátnak ugyanez lett volna a hatása, de a gyakorlatban nem volt tapasztalható a túlkínálat csökkenése. Ezen kívül az is kérdéses, hogy a gyakorlatban hány munkavállaló kaphat ilyen formában juttatást a munkáltatójától, a számuk ugyanis jelentősen korlátozhatja a piacra gyakorolt hatást.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 17. 07:48
A felmérésben résztvevő közgázos hallgatók közel felének szinte egyáltalán nincs megtakarítása, 80 s...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 17. 07:00
Január hetedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket...
MEDIA1  |  2026. január 17. 01:23
Mint arról korábban beszámoltunk, a Fidesz képviselői tavaly novemberben megszavazták, hogy 2026 júl...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?