A hitelprogramhoz kapcsolódó kezdeti roham mára egyértelműen lecsengett, amit a tranzakciószámok jelentős visszaesése is mutat.
Jelentős tűzereje van Magyarországnak a kihívások kezelésére Matolcsy György szerint. Az MNB elnöke bejelentette: a Monetáris Tanács április 28-án, a következő rendszeres ülésén dönt az eszközvásárlási program feltételeiről.
- jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnökeelmondta, a gazdaságtörténetben egyedülálló módon az éves GDP 18-20 százalékát kitevő forrást mozgatnak meg a vírus okozta károk enyhítése és a gazdaság újraindítása érdekében. Ha szükséges, a kormány mellett a jegybank is további intézkedéseket fog meghozni. A gazdaság újraindításában az export és a beruházások újraindításának lesz meghatározó szerepe.
- emelte ki Matolcsy György. A Monetáris Tanács április 28-án, a következő rendszeres ülésén dönt az eszközvásárlási program feltételeiről.
- tette hozzá. Szólt arról is, hogy a jegybank 2013 óta minden évben nyereséget tudott elérni, azonban a 2019. évi 255 milliárd forintos nyereség rekordnak számít. Az eredmény alakulásában egyszeri hatásként az arany befektetésen elért közel 140 milliárd forintos nyereség meghatározó volt.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







