MNB: a babaváró támogatásoknál az új kibocsátások csökkenésére lehet számítani

MTI
2021. március 12. 17:22

A hitelpiac a koronavírus-járvány ellenére kiemelkedően teljesített tavaly, a vállalati és a lakossági hiteldinamika alapján egyaránt az uniós élmezőnyben van Magyarország - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzője pénteken online sajtótájékoztatón. A jegybank legfrissebb, a hitelezési folyamatokat ismertető jelentését kommentálva Dancsik Bálint kiemelte: a vállalati hitelállomány éves növekedése 9,4 százalékos volt tavaly, az állomány 2020 utolsó negyedévében 2,5 százalékkal, 227 milliárd forinttal bővült.

Az új hitelfolyósításokat a jegybanki és állami hitelprogramok jelentősen támogatták, stabilizálva a lakossági és a vállalati hitelpiacot - fűzte hozzá Nagy Tamás főosztályvezető. Megjegyezte: az államilag támogatott programok idén is támaszt nyújtanak a hitelezésnek. Tájékoztatása szerint 2021 első felére a lakáshitelek és a személyi kölcsönök terén egyaránt a hitelkereslet élénkülését várják a bankok, csakúgy, mint a vállalati hitelek esetében.

A most bejelentett hitelprogramok mellett a garanciaprogram-bővítések lehetővé teszik, hogy a sérülékenyebbnek tekinthető cégeknél is fennmaradhat a kedvező feltételek melletti finanszírozás - vélekedett. Dancsik Bálint közölte: az állami és jegybanki programok hatására a kkv-hitelállomány 13,2 százalékkal emelkedett 2020-ban. A kedvező eredményekhez a fizetési moratórium jelentősen hozzájárult.

A vállalatok hitelfelvételét a Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá! szerződéskötései jelentősen támogatták: a teljes vállalati hitelkibocsátás több mint fele, míg a kkv hitelkibocsátás közel 90 százaléka a program keretein belül valósult meg a járvány kitörése óta. Közben a moratóriumban részt vevő cégek aránya 10 százalékponttal csökkent, az utolsó negyedévben 39 százalékuk volt benne.

Kitért arra, hogy a vállalati hitelezési feltételek nem változtak érdemben az utolsó negyedév során, közben az üzleti célú ingatlanhitelezés kondícióin a bankok 61 százaléka szigorított. A bankok 2021 első felére nem jeleztek előre szigorítást vagy enyhítést sem a lakossági, sem a vállalati hitelezésben.

Dancsik Bálint ismertetése szerint a lakossági hitelállomány 257 milliárd forinttal nőtt az utolsó negyedévben.

Tavaly decemberben így 14,5 százalékkal nőtt a tranzakciók hatására az egy évvel korábbihoz képest. Ez az éves dinamika a legmagasabb érték az EU országai között, ugyanakkor a fizetési moratórium hatását kiszűrve a növekedési ütem 8,4 százalék lenne év végén - mondta.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A lakosság hitelállománya elsősorban a babaváró kölcsönök és a lakáshitelek erőteljes kibocsátásának, valamint a moratórium törlesztéseket visszafogó hatásának köszönhetően bővült. A moratóriumban a jogosult lakossági állomány 54 százaléka vett részt év végén, ez érdemben nem változott 2020-ban. A tavalyi negyedik negyedévi kibocsátás egyharmada államilag támogatott hitel volt, a babaváró hitelek állománya 2020 decemberében már a teljes lakossági állomány 13 százalékát tette ki.

Aláhúzta: a hitelezés minden szegmensben egészséges formában bővül, a hitel/GDP arány uniós szinten a legalacsonyabb (16 százalék), az MNB adósságfék szabályai egészséges mederben tartják a hitelezést. A lakossági hitelezés bővülését idén az otthonfelújítási támogatás, az otthonfelújítási kölcsön, vagy az új lakások öt százalékos áfája is támogatja.

A babaváró támogatásoknál az új kibocsátások csökkenésére számítanak középtávon, a jogosult állomány fokozatos mérséklődése miatt

- mondta az elemző.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. március 19. 15:51
Egyre több bankautomata van hazánkban, emellett a lakossági készpénzfelvételek összege is érdemben e...
Holdblog  |  2026. március 19. 14:46
A HOLD Minutes e heti részében Kovács Szilárd, a Palomar alap kezelője mondja el, hogyan kereskednek...
MEDIA1  |  2026. március 19. 13:53
Megerősítette Majka egy internetes újságnak, hogy már összeállt az újrainduló Heti Hetes szereplőgár...
Kasza Elliott-tal  |  2026. március 16. 06:00
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58