3 °C Budapest

Elfogadták a konvergencia-programunkat, elindult ellenünk az eljárás

Pénzcentrum
2004. július 5. 16:29

A Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsának (Ecofin) mai ülésén a várakozásoknak megfelelően elfogadásra kerültek az új EU-tagállamok által benyújtott konvergencia-programok, illetve a 2003-as GDP-arányos államháztartási hiányok miatt elindult az ún. túlzott deficit eljárás hat új tagország ellen - tudósított a Reuters.

A pénzügyminiszterek tanácsa elfogadta a magyar konvergencia-programot, azaz tudomásul vette, hogy Magyarország a következő években a bruttó hazai termék fél százalékával csökkenti az államháztartás hiányát, és azonos ütemben mérsékli az adóterhelést is. Az Ecofin ugyankkor felhívta a figyelmet arra, hogy adócsökkentésre csak a kiadások megfelelő mérséklése esetén van mód.

A tanács állásfoglalása leszögezi, hogy a költségvetési kiadásokat átfogó reformokkal, a kiadási szükségletek megalapozott csökkentésével és szigorú költségvetési fegyelmemmel kell alátámasztani.

A tanács ülésén Draskovics Tibor megerősítette: a kormány eltökélt, hogy a programot következetesen végigviszi, az idei költségvetési célokat teljesíti.

Draskovics emellett felhívta a figyelmet arra, hogy a már korábban végrehajtott, igen előremutató nyugdíjreform az államháztartás hiányát évente a bruttó hazai termék 0.7-1 százalékával növeli. Így az ennyivel nagyobb, mint reform nélkül lenne. A reform azonban a pénzügyminiszter érvelése szerint kifejezetten kedvezően hat a gazdaságra, s ugyanakkor biztosítja a nyugdíjrendszer hosszú távú finanszírozását. Megemlítette azt is, hogy Magyarország nagyszabású autópálya-építési programot hajt végre, amely átmenetileg jelentős költségvetési kiadásokkal jár - olvasható a Pénzügyminisztérium által az Ecofin döntésével kapcsolatban kiadott közleményben.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az Ecofin szintén a várakozásoknak megfelelően elindította a 2003-as adatok alapján hiánymegszegőnek mondható 6 új tagállam - Ciprus, Csehország, Magyarország, Málta, Lengyelország és Szlovákia - ellen az ún. túlzott deficit eljárásokat.

A testület egy másik kérdésben is döntést hozott: az euró-zóna tag Görögország ellen is megindul az eljárás- amely feltehetően nem csak formálisnak tekinthető - a 2003-as GDP-arányos államháztartási hiánya miatt.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 26. csütörtök
Edina
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 26. 08:16
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem