Tovább lassult a bérnövekedés a nemzetgazdaságban a KSH legfrissebbb adatai szerint. A bruttó átlagbér májusban 6.7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Az év első 5 hónapjában az átlagos növekedése 8.6% volt. A nettó bérek májusra 5.8%-kal, az első 5 hónapban 7.4%-kal nőttek. A reálbércsökkenés májusban 7.6%-os fogyasztói árindex mellett 1.7%-os volt.
Májusban a bruttó bérnövekedés a versenyszektorban 7.1%-ra lassult az áprilisi 9.7%-ról, míg a költségvetési szférában 5.4%-ról 6%-ra gyorsult. Az utóbbi területet havonként egyenletes, 6% körüli keresetnövekedés jellemezte, míg a vállalkozásoknál a májusi a 2004. évi legalacsonyabb ütemnövekedés volt (7.1%). Ennek magyarázata, hogy az előző években általában májusban fizetett éves nyereséget, prémiumot, jutalomékot idén jellemzően már márciusban kifizették.
Az első öt hónapot tekintve a versenyszférában a bruttó bérek 10.2%-kal emelkedtek, a költségvetési körben 6.1%-kal. Az elmúlt években a jelentősebb központi bérintézkedések miatt inkább a költségvetési szférában találkozhattunk jelentősebb dinamikával, mely a versenyszektort is magával húzta (demonstrációs hatás).
A bérnövekedés lassulása inflációs és versenyképességi szempontból is kedvezőnek tekinthető. A legutóbbi inflációs adatok (is) viszonylag erős keresleti nyomásról árulkodtak. A lassuló bérnövekedés hatására a fogyasztás dinamikája ugyanakkor tovább mérséklődhet, mellyel a növekedés oldaláról is számolni kell. Az exportra és beruházásokra épülő növekedési szerkezet ugyanakkor lényegesen kedvezőbbnek tekinthető a magyar gazdaság számára, a bővülés kedvezőbb egyensúlyi feltételek között mehet végbe.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 777 ezer volt 2004. január-májusban, ez 0.8%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a versenyszféra létszáma 1.4%-kal nőtt, a költségvetésé 0.9%-kal csökkent.
A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is a szolgáltatóágazatok egy részére jellemző - ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás: 12.9%; kereskedelem, javítás: 8.9%; építőipar: 3.0%. A hagyományosan létszámvesztő bányászat és mezőgazdaság mellett a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás nemzetgazdasági ágban, illetve a feldolgozóiparban csökkent jelentősen a létszám (3.7, illetve 2.4%-kal). A feldolgozóiparon belül a gépipar létszáma ugyan átlagot meghaladóan, 2.6%-kal nőtt, ám ez nem ellensúlyozta a többi ágazat létszámvesztését.








