-1 °C Budapest

Sokan mennek hamarabb nyugdíjba

Pénzcentrum
2007. március 13. 15:00

Legalábbis az amerikai Fidelity Investments által végzett felmérés alapján ez a következtetés vonható le. A tanulmány szerint a leggyakoribb visszavonulási ok valamilyen egészségügyi probléma.

A felmérés arra is rámutatott, hogy egy átlagos, munkát vállaló család jelenleg a bevételeinek 58 százalékát teszi félre a nyugdíjas évekre (amelybe mind a társadalombiztosítási mind a nyugdíjpénztári befizetéseket beleszámították). Ez jóval alacsonyabb arány, mint amit maga a Fidelity is szorgalmaz, ezeknek a megtakarításoknak szerintük 80 százaléknak kellene lenniük.

Guy L. Patton, a Fidelity vezérigazgatója szerint a számok rémes jövőképet mutatnak. Bár a legtöbb ember igyekszik 65 éves koráig dolgozni, hogy meglegyen a betevő a későbbi évekre is, sokuknak ez nem sikerül, egészségügyi gondok miatt. Ráadásul pont ezek a gondok emelik meg a későbbiek során is a kiadásokat, amelyek miatt az a bizonyos 58 százalék nem bizonyul elegendőnek.

A nyugdíjas évekre való takarékoskodás megfelelő mértéke már régóta vita tárgya az amerikaiaknál. Rossz nyelvek szerint az olyan cégeknek, mint a Fidelity érdekükben áll, hogy minél többet takarítsanak meg az emberek, mivel így hozzájuk áramlik több pénz.

A felmérés mintegy 2000 teljes munkaidős állásban dolgozó amerikait ölel fel, akik 25 évesnél idősebbek, s évente legalább 20 000 dollárt keresnek, valamint megkérdeztek 793, 55 évesnél idősebb nyugdíjast is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A munkavállalók 77 százaléka gondolja úgy, hogy nem tesz félre eleget a nyugdíjas évekre, a tavalyi 83 százalékkal szemben. Sokan a 25-42 éves korosztályból két oldalról is nyomást éreznek, sokszor választaniuk kell, hogy a szüleiket támogatják, vagy gyermekeik oktatásáról gondoskodnak.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 17:01