10 °C Budapest

Brókerből gyorséttermes - karrierépítés válság idején

2009. szeptember 4. 11:02

A leleményesebbeket a válság, vagy egy létszámleépítés nem kell, hogy feltétlenül padlóra küldjön: élő példa erre az a frankfurti ex-bróker is, aki úgy döntött, ha már részvényekkel nem kereskedhet, áttér a sültkolbászok forgalmazására.

Thomas Brausse, a 44 éves frankfurti bróker néhány hónappal ezelőttig még értékpapírokat adott-vett, azonban a pénzügyi válság miatt teljes részlegétől megvált cége. Ekkor úgy döntött, megvalósítja régi ötletét, és gyorséttermet nyit Frankfurt üzleti negyedében, nem messze korábbi munkahelyétől.

Az eBay-en megvásárolt egy régi kisteherautót, amit kipofozott, hogy kolbászt és sült krumplit áruljon belőle ex-kollegáinak. Egy étteremtulajdonos barátja ellátta mindenféle hasznos tanáccsal a napi üzletmenetet, a beszerzési forrásokat, és az ételkészítési fortélyokat illetően, és hamarosan belevágott saját kis üzletébe.

Az ötlet már régen kipattant Brausse fejéből, mikor még maga is elfoglalt üzletemberként nem igazán ért rá hosszasan ebédelni, a környéken azonban sehol nem lehetett gyorsan, finomat enni. Mióta megnyitott, több volt kollegája is nála eszik rendszeresen, néhányan közülük még irigykednek is Braussera, a nyugodtabb élete miatt.

Persze azért aggódik is némileg az újdonsült gyorséttermes, hiszen a korábbi milliós fizetésének megfelelő nyereséget egyelőre még álmodni sem mer, üzleti modellje szerint csak fél év múlva lesz nyereséges a vállalkozása. Tervei szerint később igazi kolbász-tőzsdeként fogja üzemeltetni büféjét, ahol a kolbászok árait különböző tőzsdeindexek alakulásához köti.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hogy bejön-e az ötlet, és sikerre viszi-e vállalkozását, még a jövő zenéje, de a kihívásoktól nem fél, hiszen korábbi munkája sem volt éppen stresszmentes.

HR BLOGGER
legacykft  |  2025.11.15 09:09
Van valami egészen különleges abban, amikor megtapasztaljuk, hogy egy közösség valóban megtart. Ez a...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
hrdoktor  |  2025.11.14 06:25
Világszerte több millió munkaképes korú ember él cukorbetegséggel – közülük sokan még mindig előítél...
laskainelli  |  2025.11.13 08:15
Sokan élik meg azt a frusztráló érzést, hogy a párkapcsolatuk mintha egyhelyben toporogna. Nincs nag...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. november 16. 09:32