1 °C Budapest

Összeomolhat az önkormányzatok költségvetése

2009. október 12. 09:02

Akár össze is omolhat egyes települések költségvetése, ha elmarad az iparűzésiadó-bevételük az előirányzottól. A forrásuk csaknem fele ebből az adónemből származik, de a válság miatt a cégek befizetései akár 20 százalékkal is elmaradhatnak a tavalyiakhoz viszonyítva.

A gazdasági válság, a tavalyinál kisebb állami támogatás, a kalkulált bevételek elmaradása együttesen még azokat az önkormányzatokat is padlóra küldheti, melyek bevétele eddig stabilnak tűnt az iparűzési adóból. A Magyar Hírlap által megkérdezett települések közül a kisebbek kilátástalanságról, a nagyobbak optimizmusról, ám sokasodó problémákról számoltak be - írta a Magyar Hírlap.

Debrecenben nyolcmilliárd forintos iparűzési adóbevétellel számolnak az idei évre, szemben a tavalyi 8,764 milliárddal. Bár az előzetes adatok szerint meglesz a tervezett bevétel, érezhetően megszaporodtak a fizetési kedvezményre - részletfizetésre, fizetési halasztásra - irányuló kérelmek. Kaposváron viszont szeptember 21-ig 1,912 milliárd forint érkezett be iparűzési adóból, ami csaknem 180 millió forinttal több, mint az egy évvel korábbi időszak során.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 17. 12:08