-3 °C Budapest

Nyári táborok: hetente akár 65 ezerért

2010. július 19. 10:02

Idén nyáron naponta 3500-8500 forint közötti összeget kell fizetniük a bentlakásos gyerektáborokért a szülőknek. A legolcsóbbak a napközis táborok, míg a nyelvi programok a drágábbak közé tartoznak - mondta az InfoRádiónak Elek Ányos, a Táboroztatók Országos Egyesületének szóvivője.

A hagyományos táborok mellett akár gokartozni, golfozni vagy szörfözni is küldhetik gyermeküket nyáron a szülők - persze ha megengedhetik maguknak. Naponta átlagosan 6500 forintba kerül a részvétel egy nyári táborban - mondta az InfoRádiónak a Táboroztatók Országos Egyesületének elnöke.

Elek Ányos szerint a napközis táborok a legolcsóbbak, míg a nyelv-, sport- és művészeti programok a drágábbak közé tartoznak. Van szörf- és vitorlástábor, ahol egy hét 65 ezer forintba kerül.

A szervezők érzik, hogy kevesebb szülő tudja táborba küldeni gyermekét idén, ám a szokásos rendezvényeket megtartják a táboroztatók - emelte ki Elek Ányos.

Az ottalvós táborok közül azok számítanak a legnépszerűbbnek, ahol a gyerekek élményt vagy minőségi oktatást kapnak - közölte az elnök. A programok köre rendkívül széles és országszerte lehet táborokat találni a gyermekeket számára.

Az egyik legérdekesebbnek a főzőtábor ígérkezik, amit a KukTanoda szervez. A gyermekek profi séfek irányításával ismerkednek meg más nemzetek konyhájával, étkezési szokásaikkal. Mindez 40 ezer forintba kerül egy hétre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ennek közel háromszorosáért lehet topmodellt faragni a gyermekből Csillebércen. A táborban a divattörténettel és a modellszakmával ismertetik meg a résztvevőket, akik sminkelést és színészetet is tanulnak, valamint portfóliót készítenek számukra.

A Rábaközben, a Sobri Jóska betyártáborban az íjászattal és a vadászattal ismerkedhetnek meg a gyermekek, míg a Körösök völgyében horgásztábor várja a jelentkezőket a nyár folyamán.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?