0 °C Budapest

Egymilliós havi fix - és még a munkájukat is élvezik

2010. augusztus 31. 17:42

Egy friss felmérés szerint négyből egy brit sztriptíztáncos nőnek van egyetemi diplomája, nagy többségük pedig kimondottan élvezi a munkáját. Fizetésükre sem igazán panaszkodtak, hiszen éves keresetük gyakran eléri a 48 ezer fontot (16,5 millió forint).

A Leeds-i Egyetem kutatása során 300 táncosnőt kérdeztek szakmájukról, túlnyomó többségük kimondottan elégedett volt munkájával. A felmérés szerint a szigetország sztriptíztáncosai egy műszak után nettó 232 fontot (80 ezer forint) visznek haza. A hölgyek bruttó keresetükből adót fizetnek, valamint a sztriptízklub is megkapja a maga járulékát. Így éves bérük átlagban 24 ezer font (8,2 millió forint) és 48 ezer font (16,5 millió forint) között mozog.

A táncosnők negyede egyetemi végzettséggel rendelkezik, 14%-uk egyébként egyetemi tanulmányait finanszírozza, 6%-uk pedig posztgraduális képzéséhez keresi meg így a szükséges pénzt.

A brit sztriptízklubok a jövőben várhatóan szigorúbb állami szabályozás alá esnek majd, elsősorban az ilyen helyeken dolgozó illegális bevándorlók miatt - a tanulmány is ennek kapcsán készült.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?