A debreceni Vám- és Pénzügyőri Hivatal munkatársai Ártánd közelében ellenőriztek egy török állampolgár által vezetett török rendszámú tehergépjárművet. A kamionban váltósofőrként tartózkodott még egy török állampolgár. A tehergépjármű a fuvarokmányok szerint nagy értékű textilárut szállított Törökországból Franciaországba.
A pénzügyőrök a jármű teljes átvizsgálása során a rakomány között összesen 21 tekercs Louis Vuitton márkájú, logóval és ismertető jelekkel ellátott szövetárut találtak, amely az előzetes szakértői vélemény alapján hamis márkajelzést tartalmaz.
A vámhatóság a mintegy 40 millió forint értékű árut lefoglalta, és ismeretlen tettes ellen áru hamis megjelölése bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.
Szintén a tegnapi nap folyamán a Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálat Parancsnokságának járőrei Rajka térségében ellenőriztek egy lengyel rendszámú tehergépkocsit, amely ruházati termékeket szállított Kínából Bulgáriába.
A raktér átvizsgálásakor az okmányokon szereplő textiláru közé rejtve közel 4000 db, védett márkajelzéssel ellátott szabadidőruha került elő, amelyek a szakértői vizsgálat alapján silány minőségű hamisítványoknak bizonyultak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A pénzügyőrök a 15 millió forint értékű ruházati termékeket lefoglalták, és áru hamis megjelölése bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indítottak.








