1 °C Budapest

Így kell lefizetni egy orvost, hogy leszázalékoljon + hangfelvétel

2011. március 13. 14:02

Egy szegedi csalássorozatban negyven ember jutott jogosulatlanul rokkantsági járadékhoz. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egy orvost és egy asszisztenst gyanúsít; az érintettek alkalmanként 150 ezer és 350 ezer forint közötti összeget fizettek azért, hogy két-három évre vagy véglegesen rokkanttá nyilvánítsák őket.

Negyven embert érintő, rokkanttá nyilvánítással kapcsolatos korrupciós bűncselekmény-sorozatot derítettek fel Csongrád megyében - közölte Szanka Ferenc, a megyei főügyészség csoportvezető ügyésze.

Egy szegedi csalássorozatban negyven ember jutott jogosulatlanul rokkantsági járadékhoz. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság egy orvost és egy asszisztenst gyanúsít; Az érintettek alkalmanként 150 ezer és 350 ezer forint közötti összeget fizettek azért, hogy két-három évre vagy véglegesen rokkanttá nyilvánítsák őket.  Az ügyben a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) egy asszisztensét és egy magántulajdonban lévő egészségügyi intézmény orvosát befolyással való üzérkedés minősített esetével gyanúsítják.

Hangfelvétel: így zajlott a vesztegetés

A bűncselekményekkel kapcsolatban okirati bizonyítékok, terhelő tanúvallomások és gyanúsítotti nyilatkozatok is rendelkezésre állnak, s az érintett személyek telefonjait is lehallgatták. Szerdán a nyomozóhatóság nyolc helyen házkutatást tartott, az NRSZH-ban lefoglalták az érintettek rokkanttá nyilvánításával kapcsolatos dokumentumokat, az egészségügyi magánintézményben dolgozó orvos irodájában pedig a páciensek kartonjait.

A rokkanttá nyilvánítást kérő páciensek a széles magánpraxissal rendelkező orvoshoz fordultak, ő pedig kapcsolatba lépett a rehabilitációs hivatalban dolgozó asszisztenssel, aki az ügyben döntő bizottság tagja is volt. Az orvoshoz forduló páciensek között akadt, akik további ügyfeleket is közvetített. A gyanúsítottak vallomásai szerint háromfelé osztották a pénzt: jutott belőle az orvosnak és az asszisztensnek, s az utóbbi állítása szerint ahhoz, hogy biztos legyen a rokkantosítás, másnak is juttatni kellett az összegből - tudatta az ügyész.

Hangfelvétel: az ügy szereplői a részletekről beszélnek

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A sajtótájékoztatón lejátszott hangfelvételek szerint előfordult, hogy ha kellett, az elbíráláshoz fiktív orvosi leleteket is biztosítottak, a páciensnek meg sem kellett jelennie a vizsgálaton, az is elegendő volt, hogy bediktálta az adatait. Az egyik beszélgetésben az orvos arról győzködte az egyik érintettet, hogy érdemes költenie a rokkanttá nyilvánításra, hiszen évekig járadékot fog kapni.


A nyomozás során a 2009-es és 2010-es eseményeket vizsgálják, és kezdeményezik az érintettek rendkívüli felülvizsgálatát. A befolyással való üzérkedés minősített esetében 2-12 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, az aktív vesztegetőket pedig legfeljebb 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a bíróság. Az asszisztenst őrizetbe vették, s kezdeményezték az előzetes letartoztatását.

(Hangfelvételek: delmagyar.hu)

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?