0 °C Budapest

Egyszerűsödik a hivatali ügyintézés jövőre

MTI
2012. december 11. 13:03

Jövőre tovább bővül az interneten keresztül intézhető hatósági eljárások köre. Egyszerűsödik a személyi igazolvány pótlása, az erkölcsi bizonyítvány kérelmezése, valamint több járműigazgatási eljárás is.

Szalay László, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának hatósági elnökhelyettese hétfőn Budapesten bejelentette: a személyi igazolvány elvesztését, ellopását, megsemmisülését is be lehet majd jelenteni elektronikus úton, és kezdeményezhető annak pótlása is, ha az adatokban nem történt változás.

Az Ügyfélkapu-hozzáféréssel rendelkezők a jogosítványt és a lakcímkártyát már jelenleg is tudják elektronikus úton pótolni - emlékeztetett Szalay László a sajtótájékoztatón.

A tervek szerint január elsejétől az összevont erkölcsi bizonyítvány igénylése, illetve eredetiségének ellenőrzése is lehetővé válik az interneten keresztül. Az új, úgynevezett webes ügysegéd segítségével az erkölcsi bizonyítvány státusza is ellenőrizhető lesz, így például az is, hogy a felhasználót az igénylés óta sem tiltották-e el a közügyektől, vagy bizonyos szakmák gyakorlásától.

Egyszerűsödik számos járműigazgatási eljárás is. A jármű tulajdonjogában történt változásról a régi tulajdonos az interneten is bejelentést tehet. Ugyancsak interneten keresztül lehet elintézni a jármű forgalomból történő ideiglenes kivonását, annak meghosszabbítását, illetve az ismételt forgalomba helyezését. Illeték vagy díj fizetését is lehetővé teszik interneten keresztül, banki átutalással vagy bankkártyás fizetéssel.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Magyary-program keretében történt informatikai fejlesztés nyomán - a jelenlegi tervek szerint - az erkölcsi bizonyítvány ügyeit jövő januártól, míg az egyéb ügyeket februártól lehet elektronikus úton intézni a www.kekkh.gov.hu oldalon keresztül.

A későbbiekben tervezik az elveszett útlevél, illetve forgalmi engedély elektronikus úton történő pótlását is, ám ezt a jelenlegi jogszabályok egyelőre nem teszik lehetővé - tájékoztatott Szalay László.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?