-10 °C Budapest

A Te béred is csak ennyit ér? Az adókedvezmény sem számít

Pénzcentrum
2013. január 20. 20:05

2012 novemberében 238 283 forint volt az átlagos bruttó kereset a nemzetgazdaságban, ami 5,4 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Ugyanakkor ez nettó értelemben csak 3,2 százalékkal magasabb keresetet jelent, ami a novemberi 5,2 százalékos infláció mellett majdnem 2 százalékos nettó reálbér-csökkenést eredményezett - derül ki a KSH frissen közzétett adataiból. A versenyszférában a legalább öt főt foglalkoztatóknál 46 ezer fővel kevesebb embert alkalmaztak, mint egy évvel korábban.

Nemzetgazdasági szinten 5,4 százalékkal, ebből a versenyszférában 6,2 százalékkal emelkedtek a bruttó keresetek. A rendszeres keresetek 7,2 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Enyhülő infláció ellenére csökkentek a reálbérek

Ugyanakkor mindez még a versenyszférában is nettó reálbér-csökkenést jelent. Ez főként a 2012-es adóváltozásokhoz köthető, vagyis teljesen megszűnt az adójóváírás, miközben a félszuperbruttó még érvényben volt. A versenyszférában a nettó bérek így a bruttó bérektől jóval elmaradó mértékben, 3,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Bár novemberben már szelídült az infláció, és 5,2 százalék volt, ez a reálbérek 1,3 százalékos csökkenését hozta novemberben a versenyszférában is.

Enyhülő infláció ellenére csökkentek a reálbérek

Bár a költségvetési szférában idén novemberben először emelkedtek a nettó keresetek (ebbe beleszámítanak a közfoglalkoztatottak is), a teljes nemzetgazdaságban a nettó reálbérek így is 1,9 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban.

Enyhülő infláció ellenére csökkentek a reálbérek

Ami egyébként jóval kedvezőbb ahhoz képest, hogy az elmúlt hónapokban 4,5 százalék körüli volt a reálbérek csökkenése. Éves átlagban még így is 3,5 százalékos reálbér-csökkenésről beszélhetünk.

Enyhülő infláció ellenére csökkentek a reálbérek

A 2012-es reálbér-indexben a családi adókedvezmények hatása már nem számít, mert a kedvezmény már 2011-ben is élt. Így az egy és többgyermekes családokat is érintette a reálbérek csökkenése.

Enyhülő infláció ellenére csökkentek a reálbérek

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Lássuk a létszámadatokat!

A keresetekhez tartozó létszámadatok továbbra is a létszám apadását mutatják. A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál 1 millió 814 ezer főt alkalmaztak, ami 46 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban, és az előző havihoz képest is néhány ezer fős csökkenést jelent. Szezonális kiigazítás után ugyanez a kép rajzolódik ki.

Enyhülő infláció ellenére csökkentek a reálbérek

A költségvetési szféra 21 ezer fős létszámbővülése némileg ellensúlyozta ezt. A költségvetési szféra ugyanakkor kizárólag a közfoglalkoztatás miatt bővült, a közfoglalkoztatottak nélkül a közszféra létszáma 17 ezer fővel apadt.

A közfoglalkoztatottak száma novemberben már kisebb volt az előző hónapokhoz képest, 103 ezer fő, ez azonban 28,6 ezer fővel több, mint egy évvel korábban, de csak 12,6 ezer fővel magasabb a 2010 novemberinél.

A teljes munkaidőben foglalkoztatott közmunkások átlagos bruttó bére 73 243 forint volt novemberben, 0,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Enyhülő infláció ellenére csökkentek a reálbérek

 

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42