1 °C Budapest

Ilyen a buli a NAV-nál: a Szigeten is nyomták

Pénzcentrum
2013. augusztus 22. 10:26

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közép-magyarországi regionális adó- és vámszervei a Sziget Fesztivál ideje alatt idén is ellenőrizték a Hajógyári szigeten árusítókat.

A revizorok és pénzügyőrök több mint 150 ellenőrzést végeztek, melynek keretében a jövedéki termékekre és a szellemi tulajdonjogra vonatkozó szabályok betartásán túl vizsgálták a számla- illetve nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, valamint az áruk eredetét is.

Bár a NAV az általános tapasztalatoknál kedvezőbb adózási morállal találkozott a Szigeten, akadt néhány jogsértő vállalkozás. Négyen bejelentés nélkül foglalkoztatták alkalmazottjukat, tízen pedig a jövedéki ellenőrzésen buktak meg. A pénzügyőrök a szellemi tulajdonjog-védelemmel kapcsolatos ellenőrzések alkalmával szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény gyanúja miatt, továbbá iparjogvédelmi jogok megsértése szabálysértése miatt kétes eredetű és hamis márkajelzésű ruházati termékeket foglaltak le. A lefoglalással megakadályozták, hogy a vásárlók megtévesztésére alkalmas mintegy 200 ezer forint értékű áru kereskedelmi forgalomba kerüljön.
A NAV figyelme a fesztivál bejárata előtti árusokra is kiterjedt. Egyiküktől az adóellenőrök limonádét és ásványvizet vásároltak, s mint kiderült, az illető nemcsak nyugtát nem adott a bevételről, de adószám és engedélyek nélkül folytatta tevékenységét.

A feltárt jogsértések szankcionálásaként összesen 2,2 millió forint bírság kiszabása várható.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?