-5 °C Budapest

Ennyiből megél egy család ma Magyarországon?

MTI
2014. június 11. 17:31

A létminimum havi értéke 87 510 forint volt egy egyszemélyes háztartásban 2013-ban Magyarországon. Ez 1,8 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Létminimum című, júniusban kiadott, évente megjelenő kiadványában. Az egy havi átlagos létminimumérték 168 ezer forint volt háztartásonként.

A létminimum az az összeg, amely biztosítja a magánháztartásokban élők számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény - a társadalom adott fejlettségi szintjén hagyományosan alapvetőnek minősülő - szükségletek kielégítését. Egy két felnőttből és két gyermekből álló háztartás létminimumértéke 2013-ban 253 779 forint volt havonta, ami több mint 4 ezerrel haladta meg a 2012-es értéket. Egy ilyen háztartásban az egy főre jutó átlagos létminimumérték 63 445 forint volt, szemben a 2012-es 62 321 forinttal. A kéttagú nyugdíjas háztartások létminimuma az adatok szerint 135 641 forint volt tavaly, míg 2012-ben 133 238 forint.

A létminimumértékek 2013-as meghatározásához 1449 háztartást felölelő mintát vizsgált a hivatal, ez 1 millió 109 ezer embert reprezentál. Az egy havi átlagos létminimumérték 168 ezer forint volt háztartásonként. Az adatokból kiderült: 2013-ban a háztartások személyes kiadásaik egyharmadát költötték élelmiszerre, 28,8 százalékát fordították lakásfenntartási kiadásokra; utóbbinak 56,6 százalékát háztartási energia vásárlására. Az egyéb fogyasztásból a kiadások 15 százalékát szánták közlekedésre, telefonálásra, 9,4 százalék jutott egészségügyre, testápolásra, ruházkodásra. Oktatásra, üdülésre, művelődésre pedig 4,7 százaléknyi összeget költöttek tavaly átlagosan a háztartások.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 17. szombat
Antal, Antónia
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42