5 jó tanács pályakezdőknek az igazi profiktól

2015. május 29. 15:00

Pályakezdőként munkát találni igen nehéz, pláne úgy, hogy talán nem is tudjuk, mihez kezdenénk legszívesebben. Fontos a kitartás és a céltudatosság, de vannak olyan részletek, amik csak visszanézve állnak össze egy képpé. Ebben segítenek a következő tanácsok, olyan újságíróktól, íróktól, sikeres üzletemberektől, akik már bizonyítottak.

Öt olyan karriertanács szerepel ebben a listában, amely nagyon sikeres emberektől származik. Lássuk, miket mondtak el, amikor meghívták őket egy-egy híres patinás amerikai egyetem diplomaosztó ceremóniájára!

Csak lépj a fedélzetre!

Sheryl Sandberg, aki ma már a Facebook alelnöke, a Google-nél kezdte karrierjét. Akkor majdnem elutasított ott egy pozíciót, mondván túlképzett ahhoz, nem megfelelőek a feltételek ahhoz, hogy ott munkába álljon. Az akkori Google vezérigazgató akkor azt mondta neki, nem az a fontos, ez most milyen pozíció, hanem az, hogy a fedélzetre lépsz azzal, ha elfogadod. Tehát ha van egy szimpatikus cég, egy olyan csapat, aminek szívesen a része lennél, érdemes akkor is elfogadni az állásajánlatot, ha alantasnak tartod a képzettségedhez képest. Szorgalommal és kitartással gyorsan menetelsz majd felfelé.

Azt csináld, amit csak te tudsz

Mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találnia, mi az, és azt kell csinálni. Neil Gaiman író szerint akkor csinálod jól a dolgodat, ha olyan érzésed támad, mintha meztelenül sétálnál az utcán, és közben az járna a fejedben, túl sokat mutatsz a belsőd értékeidből és a külsődből egyaránt. Mert akkor mindent beleadsz, teljesen felvállalod magad, és a maximális teljesítményt tudod nyújtani.

A siker csalóka

A siker olyan mint egy fehér szmoking - állítja Conan O’Brien komikus.

Nem érzed jól magad benne, amikor megkapod, aztán pedig betegesen félsz attól, hogy koszos lesz, utána meg hogy túl jól bánsz vele.

O’Brien szerint be kell koszolni azt a szmokingot, hibázni kell jó sokat, mert az mozdítja előre az embert. Jobb, ha az ember a hibákra fókuszál, és nem a sikerre. A sikertelenségtől, a siker elmúlásától való félelem megkeseríti az embert. Egyáltalán nem jó neked hosszú távon, ha nyomást helyezel magadra: mindenképp sikeresnek kell lennem!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha valami nem esik jól, ne csináld

Oprah Winfrey tévés személyiség szerint mindenkinek hallgatnia kéne a belső GPS-re, arra az irányítórendszerre, ami megmondja, mi jó nekünk, és mi nem. Olyan munkát kell elvállalni, amit akkor is szívesen csinálnánk, ha nem fizetnének érte. Így csak bónusz lesz a pénz, amit kapunk. Az embernek a gyomrát kell figyelnie, amikor elkezd egy új feladatot. Ha érződik benne az idegesség, ha nem jó hatással van ránk a munka, valami mást kell keresni.

Ne csak úgy szórd az önéletrajzokat

Robert Krulwich újságíró szerinte sokan csak annyit tesznek, hogy önéletrajzokat küldözgetnek cégeknek, jelentkeznek egy állásra, és azt gondolják, ezzel le is tudták a dolgot, megtettek minden tőlük telhetőt. De vannak, akik nem várnak.

Nem tudom mi zajlik bennük, de van bennük valahogy valami... éhség. Olyan, mint valami fájdalom. Valami belül azt mondja, nem várhatok csak úgy arra, hogy hívjanak, hogy felkérjenek a munkára, bele kell vetnem magam, és azonnal csinálni!

Legyen mindenki ez az ember! Ne arra várjunk, hogy a cég felhívjon, menjünk, kérdezzünk utána! "Arctalanul" könnyen elutasítanak. Nem tudják, kik vagyunk, mit tudunk. Jobban járunk, ha ismerősökön keresztül próbálkozunk, úgy személyes ajánlással tudunk elhelyezkedni.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?