Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy vajon valóban megéri-e diplomát szerezni a mai munkaerőpiacon, vagy egy jól választott szakmával is elérhető a kiemelkedő fizetés.
Van olyan önkormányzat, ami félmilliós fizetésért sem talál óvónőt. Sokan ugyanis még ennél is többet kérnének egy-egy pozícióért. Bár országos óvónőhiányról még nem lehet beszélni, 4-5 év múlva komoly gondot jelenthet, hogy sok szakember nyugdíjba megy, utánpótlás pedig nem igazán van - írja a HVG.
Van olyan falu, ami bruttó 350 és 520 ezer forint közötti fizetést sem sajnálna, sőt pályakezdő óvónőt is foglalkoztatna. Ezekért a magas bérekért, azonban az önkormányzatoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Ugyanis a pedagógus-bértábla alapján a frissen végzettek legjobb esetben is csak bruttó 196 ezer forintot vihetnének haza. Ez nem sokkal több, mint fele a jól csengő bruttó 350 ezres fizetésnek.
Az országos adatok szerint 190 helyen keresnek óvodai dolgozókat. Ráadásul sok álláshirdetéshez oda van írva, hogy az elbírálást követően azonnal betölthető az állás. Az óvonőhiány azonban nem csak vidéki településeket érint, hiszen Budapesten is van olyan kerület, ahol 10 alkalmazott hiányzik.
Az óvodapedagógusok száma egyébként 1990 óta gyakorlatilag stagnál. Akkor 33 600-an dolgoztak ilyen munkakörben, 2016-ban pedig 31 368-an. A problémát az okozza, hogy nincs elegendő utánpótlás. Hiszen annak ellenére sem megoldott a következő generáció biztosítása, hogy az óvodapedagógusi szak kifejezetten népszerűnek számít a felsőoktatásban tanulók körében. Sokan ugyanis hiába diplomáznak le, végül nem a szakmájukban helyezkednek el.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







