-9 °C Budapest

Figyelem! Ezen a postán akár éjfélig is leadhatod az adóbevallásod

MTI
2018. május 22. 16:30

Több postán is meghosszabbított nyitvatartással várják azokat, akik postán küldik el a 2017. évi személyijövedelemadó-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a május 22-iki határidő napján - közölte a Magyar Posta.

A tájékoztatás szerint a megyeszékhelyeken a főposták 19 óráig lesznek nyitva, Budapesten éjfélig működik a Nyugati téri 62-es posta, a Mammut bevásárlóközpontban a 114-es posta 21 óráig, a Keleti pályaudvar mellett lévő 72-es posta pedig, mint mindig 0-24 órában elérhető.

A személyijövedelemadó-bevallás megváltozott rendje - a NAV által elkészített elektronikus bevallások - miatt a korábbi évekhez képest 2017-ben is jóval kevesebben adták fel postán a bevallásukat, az idén is csökkenő tendenciára számít a Magyar Posta. A társaság adatai szerint 2017 tavaszán május 22-ig mintegy 350 ezer, míg az elektronikus bevallás bevezetése előtti évben, 2016-ban csaknem 2 millió személyijövedelemadó-bevallást adtak fel postán az ügyfelek.

A NAV által készített, elektronikus bevallás-tervezetet is kedden éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni. Azoknak a magánszemélyeknek, akik nem módosítanak a dokumentumon, automatikusan bevallássá válik a tervezet, akkor is, ha nem hagyják jóvá. Az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek azonban ki kell egészíteniük és jóvá kell hagyniuk a NAV ajánlatát, az nem válik automatikusan bevallássá.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42