Meglepő adat: a rugalmas munkát keresők fele szakképzett, mégis alig használja ki őket a piac.
Egyre több egyéni vállalkozó van Magyarországon, ám még bőven az EU átlaga alatt vagyunk, mégis olyan országokat előzünk meg, mint Németország és Svédország. Itthon különösen megéri a kisadózó vállalkozások tételes adóját fizetni, hiszen évente mindösszesen 600 ezer forintot kell befizetni az államkasszába, és maximum 12 millió forintnyi bevételről állíthatsz ki számlát.
A 2018-as évben Az Európai Unió 15 és 74 év közötti lakosai közül 32,6 millióan voltak önmaguk foglalkoztatói, azaz egyéni vállalkozók. Ez az összes dolgozó 14 százalékát jelenti.
A tagállamok közül Görögország van az élen, ott a munkapiacon lévők 30 százaléka önmaga foglalkoztatója, tőle jócskán lemaradva Olaszország a második 22 százalékos aránnyal, a harmadik pedig Lengyelország 18 százalékkal.
Magyarország a lista végén a 25 helyen volt 2018-ban, itthon az Eurostat adatai alapján 10 százalék az egyéni vállalkozók aránya, ennél kevesebben már csak Németországban, Svédországban (9-9%), Dániában és Luxemburgban (8-8%) vannak olyandolgozók, akik nem kötelezték el magukat egyetlen vállalat mellett sem.
Kata a legnépszerűbb
A mikrovállalkozások között messze a legnépszerűbb adónem a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata), részben az alacsony adóteher, részben az egyszerűsége és kiszámíthatósága miatt - mondta el a PwC Magyarország adószakértője a Magyar Hírlapnak. Idén januárban már 311 ezer vállalkozás választotta a kata szerinti adózást, legnagyobb részük egyéni vállalkozó, - ismertette Honyek Péter. Jellemzően a szolgáltató cégek választják ezt az adónemet, taxisok, fodrászok, könyvelők, egyéni ügyvédek, szerelők, független biztosítási ügynökök, művészek, szabadúszó újságírók, óraadó tanárok.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kata havi ötvenezer forint közterhet jelent, az évi hatszázezer forintnyi adóteher ugyanakkor évi 12 millió forintos bevételt mentesít a további terhek alól. Az alanyi áfamentesség szintén évi 12 millió forintos bevételig választható. A szakember rámutatott, nem éri meg átlépni a bevétel felső határát, mert e felett már 40 százalékos különadót kell a katásoknak fizetniük.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







