5 °C Budapest

Több tízezer magyar diplomáját nem lehet kiadni: fontos dolog hiányzik hozzá

2019. június 28. 09:00

Több mint százezren vannak azok, akiknek azért nem lehet kiadni a diplomát, mert nem teljesítették az előírt nyelvvizsga-követelményeket - tudta meg a Magyar Hírlap.

Június végéig összesen 93 415 olyan régi típusú egyetemi és főiskolai, alap-, illetve osztatlan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében az oklevelet nyelvvizsga hiánya miatt nem adták ki - közölte a lap megkeresésére az Oktatási Hivatal (OH). 8139 mesterszakos hallgatónak sincs meg a diplomakiadáshoz szükséges bizonyítványa.

Az OH közölte, hogy 2018-ban és 2019-ben - a június 11-i adatok alapján - összesen 10 567 oklevelet adtak ki olyan alap-, mester-, osztatlan, valamint korábbi egyetemi és főiskolai képzéseken, amelyek esetében a hallgatók a kimeneti vizsgát követően több mint harminc nappal mutatták be a nyelvvizsga követelmények teljesítését igazoló nyelvvizsgájukat.

Hitelre van szükséged? A Pénzcentrum kalkulátorával könnyen megtalálhatod a legolcsóbb megoldást!

A kormány 2014-ben indította a diplomamentő programot, amely azoknak a nyelvtanulását támogatta, akiknek kizárólag a nyelvvizsga hiánya jelentette az akadályt a diploma átvételéhez, és már nem rendelkeztek hallgatói jogviszonnyal. A 2015-ben lezárult program tavaly novemberben újraindult, a diplomamentő II. négyszázmillió forint állami támogatásból valósul meg, a képzési támogatás mértéke fejenként maximum háromszázezer forint lehet. A tanfolyamokon angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvet lehet tanulni. A mostani körben összesen 1759-en pályáztak, közülük 1160 fő pályázata volt érvényes.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A résztvevőknek legkésőbb 2020. már­cius 31-ig be kell mutatniuk megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványukat.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.09 15:36
Az idegtudomány egyik fontos felismerése az elmúlt évtizedekben az volt, hogy az emberi agy a társas...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 17. kedd
Gertrúd
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 16. 20:29