A munkahely vonzerejét továbbra is elsősorban a versenyképes fizetés és juttatási csomag, a munka-magánélet egyensúlya és a rugalmas munkavégzés határozza meg.
Álláskrízis a vidéki Magyarországon: ezekben a régiókban borzasztóan alacsony a foglalkoztatottság
A községek ötödében 60 százalék alatti volt a foglalkoztatottság 2019-ben - derült ki a GKI legfrissebb elemzéséből. Szembetűnően alacsony (65% alatti) a foglalkoztatottság délnyugaton, illetve a keleti és nyugati határ mellett fekvő települések egy részén.
KSH adatai szerint 2019-ben 4,49 millió (ismert lakhelyű) fő foglalkoztatott volt Magyarországon, aminek hatására a 6,3 millió főt kitevő 18-64 évesek között a foglalkoztatási ráta 72% lett. A koronavírus járvány miatti gazdasági sokk lecsengésével 2021 közepére erre a szintre állt vissza a foglalkoztatás. Területi szempontból ugyanakkor jelentős eltérések figyelhetőek meg a foglalkoztatottsági mutatókban - derült ki a GKI legfrissebb elemzéséből.
Szembetűnően alacsony (65% alatti) a foglalkoztatottság délnyugaton, illetve a keleti és nyugati határ mellett fekvő települések egy részén. Míg az ország dél-nyugati és észak-keleti településein ennek oka a munkahelyek hiánya, illetve az infrastruktúra rossz állapota (ami megnehezíti a munkába járást), addig a nyugati határ mentén sokan Ausztriába járnak át dolgozni főállásban.
Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a „jobb helyzetben lévő” községek alacsony foglalkoztatási rátájában a felsőfokú tanulmányokat folytató, 18-24 éves korosztály is közre játszhat. Továbbá torzítanak az eredményeken a községek azon lakói, akiknek nincs állandó lakcímük a nagyvárosokban, ahol dolgoznak. Az átlagnál magasabb (75% feletti) a foglalkoztatottság Nyugat- és Észak-Dunántúl településeinek túlnyomó többségében, aminek oka, hogy a multinacionális cégek telephelyeinek nagy része itt található.
A foglalkoztatási ráta regionális eltérései is szembetűnőek. Dél-Dunántúlon (67%) 9 százalékponttal alacsonyabb a foglalkoztatási ráta, mint Észak-Dunántúlon, ahol ez az érték a legmagasabb (76%). Sok községben aggasztóan alacsony a foglalkoztatási ráta. A községek ötödében (556 község) 60% vagy az alatti volt a foglalkoztatottság 2019-ben, igaz, 786 községben meghaladta az országos átlagot. A 60% vagy az alatti foglalkoztatási rátájú településeken a munkanélküliségi ráta 9% volt 2019-ben, ami jóval meghaladta az azévi 3,3%-os országos átlagot.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A nagymértékű országos eltérések a vidékfejlesztési programok számos hiányosságára is felhívják a figyelmet. A leszakadó településekről állandósult az elvándorlás, ami miatt sokukat a kihalás veszélye fenyegeti. Továbbá jól mutatja azt is, hogy a közmunka program önmagában gyenge válasz volt a leszakadó magyar vidék foglalkoztatási problémáinak orvosolására.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







