Az Otthon Start program továbbra is ösztönzi a hitelfelvételi kedvet, ami rekordmagas szinten stabilizálódott.
Ezek a tényezők húzták fel a magyarok fizetéseit: egyre erősödnek az inflációs kockázatok?
A magas inflációnak és a munkaerőhiánynak tudják be a keresetek várakozáson felüli tavaly novemberi emelkedését az elemzők.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint a múlt év novemberében a bruttó átlagkereset és a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 10,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és ezzel április óta először volt ismét kétszámjegyű a keresetek éves emelkedésének üteme. A tizennégyéves csúcsra ugró, 7,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt.
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában megállapította: tavaly év végén láthatóan még tovább erősödött a bérdinamika, novemberben a várakozásokat felülmúlva nőttek a keresetek. A januártól további 21 százalékkal emelkedő egészségügyi szakdolgozói bérek, illetve az évenként kiugró mértékben növekvő orvosi bérek, illetve más szektorok ütemezett, jelentős mértékű béremelései továbbra is érdemben támogatják majd a dinamikát a költségvetési szektorban.
A bérdinamika további gyorsulása várható az idén, a minimálbéremelések, valamint a munkaerő megtartása és odavonzása érdekében, illetve az inflációs környezet figyelembevétele miatt aktív béremelésre kényszerülnek a munkaadók. A januártól emelkedő minimálbér és szakmai bérminimum miatt, illetve a csökkenő szociális hozzájárulási adó segítségével a teljes bérskála érdemben feljebb tolódhat, és a tavalyi 9 százalékkörüli növekedés után 13 százalékot elérő lehet az átlagbér emelkedése idén
- prognosztizálta a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek.
A bérek emelkedése pedig tovább erősítheti a vállalatok áremelési szándékát is, amit könnyen meg is tehetnek a kiugróan erős fogyasztói kereslet mellett. Ez viszont elvezethet egy klasszikus ár-bér spirálhoz is, mikor az erőteljes inflációhoz erőteljes kereslet párosul, a vállalatok pedig a kereslet következtében rekord számban keresnek új munkaerőt, ami szintén felfelé hajtja a béreket és erősíti a felfelé mutató inflációs kockázatokat - figyelmeztetett Horváth András.
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint részben a magasabb infláció, részben a fokozódó munkaerőhiány magyarázhatja a keresetek növekedési ütemének novemberi gyorsulását az előző hónapokban mért ütemhez képest.
Az átlagbérek ebben a hónapban is a közszférában növekedtek gyorsabb ütemben, de a versenyszférában is meghaladta a bérek emelkedése az inflációt. Azaz a reálbérek átlagosan kismértékben nőttek. Az egyes ágazatok közül az orvosi béremelések eredményeként kiemelkedik az egészségügyben dolgozók átlagbérének emelkedése.
A decemberi kereseti adat az év végi bónuszkifizetések, míg a januári az év eleji béremelések miatt lehet érdekes. A minimálbér és a garantált bérminimum 20 százalékos emelése, a járulékok csökkentése és a fokozódó munkaerőhiány nyomán az idei átlagbéremelkedés 10 százalék feletti, szerencsés esetben a 15 százalékot is megközelítő lehet, azaz a reálbérek tovább emelkedhetnek a viszonylag magas infláció ellenére is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Regős Gábor az MTI-nek fontosnak tartotta ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a bérek további felzárkóztatására van szükség, különösen azokban az ágazatokban, amelyekben az elmúlt években kevésbé voltak jellemzőek a bérfejlesztések.
Németh Dávid, a K&H vezető elemzője arról beszélt:
Számítottunk a fizetések emelkedésére, amelyben több tényező játszott szerepet. Egyrészt az egyre feszesebb munkaerőpiaci helyzet béremelési kényszert okozott, azaz a munkaerőhiányt ezzel igyekeznek a cégek kompenzálni. Másrészt az egészségügyi dolgozók jelentős fizetésemelése is felfelé húzta a béreket. Ugyanakkor a múlt év utolsó hónapjaiban az infláció hatását is figyelembe vevő reálbérindex az ütemes bérnövekedés ellenére visszafogott növekedést mutatott.
Hozzátette: „Az idén a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős növelése a tavalyinál komolyabb mértékű átlagbéremelkedést okoz. Ugyanakkor ez a cégeknél többletköltséget eredményez. Azaz a magasabb bérek miatt drágábban adhatják a termékeiket, szolgáltatásaikat a vállalkozások, ami felfelé mutató kockázatot jelent az inflációra.”
Németh Dávid szerint a növekvő árak hosszú távon visszavethetik a lakossági fogyasztást, ami jelenleg az egyik motorja a gazdasági növekedésnek. A szakember azt is elmondta, a jelenlegi kilátások szerint az átlagbérek akár 12 százalékkal emelkedhetnek. Az infláció miatt azonban a reálbéreknél 6 százalék körüli növekedés várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







