Az ingatlant valamivel a 2,65 milliárd forintos kikiáltási ár felett, mintegy 2,66 milliárd forintért adták el.
A Tungsram a termelést Kisvárdán gyakorlatilag megszünteti, az innen elküldendő dolgozók több mint a fele helyben vagy a környéken megfelelő munkalehetőséghez tud jutni, a hajdúböszörményiek esetében pedig a szakszervezetek úgy látják, van igény a munkaerőpiacon az elbocsátandókra - mondta el Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke kedden.
A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra, hogy a Tungsram öt telephelyéről körülbelül 1600 embert bocsát el szakaszosan, az első hullám július elejére várható. Elsőként Kisvárda és Hajdúböszörmény érintett, ezt követi Nagykanizsa és Zalaegerszeg, az ősszel pedig Budapest. A legjelentősebb elbocsátások a nagykanizsai telephelyen lesznek, a tervezett létszámleépítés a halogén izzó gyártással foglalkozókat érinti, főleg fizikai dolgozókat, betanított és szakmunkásokat valamint műszerészeket. Az elbocsátásokról országos és helyi szinten is zajlanak tárgyalások.
Helyi szinten a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete egyeztet a cég képviselőivel. Sallai Gábor elnök arról számolt be az MTI-nek, hogy az egyeztetéseken a szakszervezet azt kívánja elérni, hogy a Munka törvénykönyvében rögzítettnél kedvezőbb kondíciókkal távozhassanak az érintett munkavállalók.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







