16 °C Budapest
Kaukázusi mosolygós fiatal nő call center dolgozó, tanár vagy menedzser, headsetet visel, videohíváson beszélget kollégákkal vagy ügyfelekkel, gesztikulál a kezével, miközben ül

Indulhat a roham a legjobb nyári melókért: ide keresik a legtöbb diákot

2025. június 4. 15:34

A diákmunkák mennyisége az évnek ezen szakaszában, a nyári szezonra készülve hagyományosan növekedni szokott, ez az év azonban kivételnek számít. Idén ugyanis már az év elejétől a szokásosnál több pozíció nyitott a tanulók számára, a szezonalitás miatti ugrás pedig így nem tapasztalható.

A Profession.hu friss elemzése kifejti, hogy a diákmunka nemcsak a fiatalok számára jelenthet jó lehetőséget a tapasztalatszerzésre és pénzkeresetre, hanem a cégek is jelentősen profitálhatnak: hosszabb távon akár új munkaerőt is nyerhetnek az együttműködésből. A foglalkoztatásuk rugalmas és költséghatékony megoldást jelenthet a cégeknek, hiszen a bruttó bérük mellett csupán szövetkezeti díjat szükséges fizetni. Idén pedig különösen sok lehetőség nyílt a tanulók számára.

A nyári szezon előtti ugrás a tanulóknak szóló munkalehetőségek számában nem látszik egyelőre, viszont megfigyelhető, hogy a cégek már az év elejétől kezdődően toboroztak. 2025 első három hónapjában ugyanis a megszokottnál jóval több nekik szóló álláslehetőség került fel az ország piacvezető állásportáljára: januárban 43, februárban 16, márciusban pedig 34 százalékkal több ilyen pozíciót hirdettek meg a vállalatok, mint a tavalyi év ezen hónapjaiban.

A legtöbb tanulót az elmúlt egy év adatai alapján szakmunka, vendéglátás, hotel, idegenforgalom, valamint adminisztráció és irodai munkaterületeken várják a cégek. A diákmunkák esetében kimondottan magas a bérinformációt tartalmazó hirdetések aránya, az idei álláshirdetések kétharmada tartalmaz erre vonatkozó adatot.

A hirdetésekben feltüntetett nettó órabéreket vizsgálva az IT, programozás fejlesztés (1897 Ft), az IT üzemeltetés és telekommunikáció (1745 Ft), valamint az üzleti támogatóközpontok (1743 Ft) kategóriákban kínálják a legmagasabb fizetéseket. A diákok pedig leginkább az adminisztratív munkákra jelentkeznek, ezt követi a szakmunka majd a fizikai segéd és betanított munka. Területi bontásban a legtöbb nyitott pozíció az idei évben Budapesten, majd Pest, Győr-Moson Sopron, Hajdú-Bihar és Fejér vármegyékben található.

A diákmunka-lehetőségek magas számával összhangban a tanulók is aktívabbak voltak az év elején a munkaerőpiacon 2024 azonos időszakához képest. Januárban 16, februárban pedig 35 százalékkal több jelentkezés érkezett a nekik szóló állásokra. Márciusban és áprilisban viszont a továbbra is magas hirdetésszám ellenére valamelyest visszaesett az aktivitásuk, 14, majd 5 százalékkal kevesebb pályázat érkezett.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A hazai demográfiai viszonyokból fakadó csökkenő munkaerőállomány, valamint az egyes szektorokban jellemző fokozódó jelölthiány mellett a foglalkoztatási keretek változásai is folyamatosan alakítják a diákmunka iránti keresletet mind a munkaadók, mind a munkavállalók részéről. Ilyen jelentős hatású módosulás volt az elmúlt időszakban például az egyszerűsített foglalkoztatás költségeinek többlépcsős emelkedése és időkeretének limitálása, illetve a 25 év alattiak személyi jövedelemadó mentességének bevezetése. E tényezők következtében a diákmunkák iránti, korábban jellemző szezonális igény helyett ma már egyre inkább állandó munkaerőként támaszkodnak a cégek a fiatalokra

– fejtette ki Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési igazgatója.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.17 15:49
Dolgozol egy csapattal, amely hónapok óta gondolkodik egy nehéz helyzeten. Elemzik. Modellezik. Megb...
hrdoktor  |  2026.03.06 11:21
A dohányzás egészségkárosító hatásai közül a legtöbben a tüdőbetegségeket vagy a szív- és érrendszer...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?