Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy vajon valóban megéri-e diplomát szerezni a mai munkaerőpiacon, vagy egy jól választott szakmával is elérhető a kiemelkedő fizetés.
Ismét intenzív toborzási kampányba kezdett a BKK, utaskoordinátorokat keresnek. Utánajártunk, hogy pontosan mi lenne a feladat, és hogy mennyit pénzt lehet keresni egy hónapban.
Aki utazott mostanában a BKV járatain, pláne az 1-es villamoson, az egészen biztosan találkozott már azokkal a figyelemfelkeltő óriásplakátokkal, melyekben a közlekedési vállalat új kollégákat keres, méghozzá utaskoordinátori munkakörbe. Az látszik tehát, hogy a BKK komoly toborzási kampányba kezdett, ahogy több más magyar cég is - ahogy arról a Pénzcentrum beszámolt már a héten.
Júniusban 4 millió 457 ezer magyar dolgozott, vagyis egy hónap alatt 60 ezerrel, a koronavírus-válság mélypontjához képest pedig 90 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma - derült ki a KSH honlapján megjelent foglalkoztatási és munkanélküliségi adatokból. Ez azt mutatja elemzők szerint, hogy a hazai gazdaságban munkahelyek tízezrei jöhettek létre az utóbbi hetekben, hónapokban. A hivatal értékelése szerint az áprilisi mélypont óta nő a foglalkoztatottak száma, júniusban már többen dolgoztak, mint márciusban.
Munka tehát van, egyre több is, az álláshirdetések között szemezgetve is azt tapasztalhatjuk, hogy bőven több a lehetőség, mint áprilisban, májusban: már nem csak ételfutárokat és bolti eladókat keresnek, beindultak a szezonális munkák, és egyre több lehetőség van itthon is elhelyezkedni. Sőt, utaskoordinátorként is el lehet helyezkedni a fővárosban, nem is olyan rossz pénzért.
A BKK ajánlata
A közlekedési központ honlapján természetesen megtaláltuk a feljebb már emlegetett konkrét álláshirdetést, melyből kiderülnek a részletek:
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- A metróállomások bejáratánál, illetve a felszíni viszonylatokon az utazás megkezdése előtt Te ellenőrzöd, hogy az utasok az utazási feltételeknek megfelelően veszik-e igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatást.
- Ügyfélbarát megközelítéssel ösztönzöd a jegy- és bérletvásárlást.
- Információt szolgáltatsz és támogatást, "segítő kezet" nyújtasz az utasoknak.
Az elvárások között szerepel az ápolt megjelenés, a büntetlen előélet, és a középfokú végzettség és természetesen nem baj, ha a jelentkező bírja a stresszt.

Ismét egy komoly kampány
A BKV jogi és humánpolitikai igazgatója, Dr. Környei Éva még 2018-ban adott interjút a Pénzcentrumnak - akkor éppen sofőröket kerestek nagy erőkkel: 150-200 autóbuszvezetőt és 50-100 villamosvezetőt.
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







