A diplomások továbbra is sokszor átlag felett keresnek, de a legmagasabb fizetések között ma már olyan szakmák is jelen vannak, amelyekhez nem szükséges a felsőfokú...
Érdemes kihasználni az előttünk álló ünnepnapokat: a május elsejei hosszú hétvégével is sok szabadságot nyerhetünk.
Jól járnak azok, akik a jövő hét első három napjában vesznek ki szabadságot. Ezzel - a mostani hétvégével együtt - ugyanis egy kilenc napos munkaszünetet nyerhetnek, hiszen az előttünk álló, május elsejei hosszú hétvége összesen négy napos lesz. Fontos hozzátenni, hogy a pénteki (május 2.) pihenőnapot két hét múlva, május 10-én kell ledolgozni. Persze az "igazi profik" már ezen a héten sem dolgoznak, így hét nap szabadságot kivéve - a húsvéttal együtt - összesen 16 napos tavaszi nyaralásra mehettek.
Hogy lesznek a további munkaszünetek 2014-ben?
2014-ben három munkanapot helyeznek át, így három hosszú hétvége van idén, amit az ünnepek további kettővel egészítenek ki. Idén május 1-jéhez, október 23-hoz és december 24-hez kapcsolódóan -, az ünnepek körüli szabadnapokat az eddigi gyakorlatnak megfelelően szombaton kell ledolgozni.

A 2014. évi munkaszüneti napok körüli - a naptár
szerinti munkarendtől való eltéréssel járó - munkarend a következő:
2014. május 10., szombat munkanap
2014. május 2., péntek pihenőnap
2014. október 18., szombat munkanap
2014. október 24., péntek pihenőnap
2014. december 13., szombat munkanap
2014. december 24., szerda pihenőnap
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Május 2., október 24. (mindkettő pénteki nap) és december 24. szerda pihenőnap lesz. Ez egészül ki a húsvét- és a pünkösdhétfővel, így összesen öt hosszú hétvégével tervezhetnek 2014-ben a munkavállalók. A pihenőnapokat szombatonként - május 10-én, október 18-án és december 13-án - kell ledolgozni.
Iskolai szünetek
Idén az utolsó tanítási nap június 13-a, péntek. A 2014/2015. tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember 1. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2015. június 15. (hétfő). A tanítási napok száma 181 nap. A középiskolában és szakiskolában a tanítási napok száma 180 nap.
Az őszi szünet október 27-től október 31-ig tart majd, a téli szünet várhatóan december 22-től december 31-ig lesz. A tavaszi szünet április 2-tól április 7-ig tart.








