0 °C Budapest

Vegyes nap a Budapesti Értéktőzsdén: így teljesített az OTP, Mol, M-Telekom, Richter

2020. április 8. 18:00

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,09 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 32 863,79 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 17,7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője elmondta, hogy délelőtt még kedvező volt a befektetői hangulat a magyar piacon, amit a nemzetközi mozgások is támogattak, emelkedtek a vezető papírok. Délutánra azonban megint jött egy profitrealizálási hullám, ami miatt visszatért a negatív tartományba a BUX index, végül enyhe pluszban zárt. A senior elemző szerint szerdán nem volt nagyobb piacbefolyásoló esemény.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a jegybank alelnöke, Nagy Márton nyilatkozott, aki elmondta, hogy szükség esetén - nyilván a körülmények függvényében - hajlandóak tovább emelni a betéti kamatszintet, illetve a következő kamatdöntő ülésen fognak dönteni a kedden bejelentett új eszközvásárlási program részleteiről és időzítéséről. Az alelnök beszélt arról is, hogy a jegybank rugalmasan kezeli eszközrendszerét, a forintvolatilitás és a likviditás biztosítása most a prioritásuk, e két szempont alapján cselekszenek - tette hozzá.

  • A Mol 31 forinttal, 1,62 százalékkal 1941 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 15 forinttal, 0,17 százalékkal 8800 forintra csökkent, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,55 százalékkal 360 forintra esett, forgalma 221,9 millió forint volt.
  • A Richter-papírok ára 45 forinttal, 0,71 százalékkal 6400 forintra nőtt, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3247,74 ponton zárt szerdán, ez 43,96 pontos, 1,34 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 3. 12:13
Csak hónapokkal az eset után hozta nyilvánosságra a Hit Gyülekezete, hogy egy panasz nyomán 2025. ok...
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?