0 °C Budapest

Azt hiszik a magyar fiatalok, tudatosak a pénzügyekben: 10-ből 4-en tévednek

2021. március 11. 20:03

Pénzügyileg tudatosabbak a felsőoktatási hallgatók, a pénzügyi tájékozottságuk szintje ugyanakkor nem változott - erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék kutatása, amelyet 2013 után, 2020-ban végeztek el újra azonos módszertannal. A tudományos kooperáció keretében megvalósuló kutatás rámutatott, hogy a fiatalok nagyobb mértékben értékelték túl pénzügyi-gazdasági ismereteiket, mint 2013-ban, ugyanakkor hasonlóan kockázatkerülők. Fontos számukra, hogy legyen megtakarításuk, leginkább biztonsági tartalékra gyűjtenek. A kutatók az adatokat értékelve felhívják a figyelmet arra, fontos, hogy a hallgatók pénzügyi tudásszintje és kockázatkezelő képessége erősödjön, ezért a pénzügyi ismeretek gyakorlati alkalmazására, illetve befektetési és vállalkozási ismeretek oktatására szükséges további hangsúlyt helyezni.

Az Állami Számvevőszék társadalmi felelősségvállalásának kiemelt területe a magyar lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztése. Az országgyűlési határozatban is megerősített társadalmi szerepvállalása részeként az ÁSZ szerepet vállal a Pénzügyi Tudatosság nemzeti stratégia megvalósításában, kiemelten a kitűzött célok megvalósulásának, eredményességének mérésében. A most megjelent kutatás célja, hogy képet adjon a felsőoktatás különböző tudományterületén tanulmányokat végző fiatalok (2557 válaszoló) pénzügyi műveltségéről és tudatosságáról, illetve értékelje, hogy a hallgatók pénzügyi tudása, attitűdjei és viselkedése miként változott a témában végzett korábbi kutatást követő hét év alatt.

Az eredmények azt mutatják, hogy a pénzügyi tájékozottság szintje (PTM), amely a hallgatók kalkulációs készségekkel kiegészített tudásszintjét méri, nem változott a 2013-as, illetve a most elvégzett felmérés között. Mindkét kutatás azt állapította meg, hogy a fiatal férfiak, a felsőoktatásban pénzügyi-gazdasági ismereteket tanulók, és azok akik huzamosabb ideig külföldi éltek, tájékozottabbak a pénzügyekben.

A hallgatók valós és vélt tudása között lényeges különbség mutatkozott.

A kutatásokban használt úgynevezett Énkép Index azt méri, hogy a hallgatók mennyire vannak tisztában saját pénzügyi tudásszintjükkel. E szerint a hallgatók mintegy fele ítéli meg reálisan önmagát, miközben a tudásukat túlbecslők aránya 38,6%, az alulbecslőké pedig 10,4%. 2020-ban a hallgatók nagyobb mértékben értékelték túl saját pénzügyi-gazdasági ismereteiket 2013-hoz képest.

A kutatás feltételezte, hogy a kockázatvállalás szintjét az énkép, nem pedig a valós pénzügyi tudás határozza meg. A hallgatók azonban a korábbi vizsgálatokhoz hasonlóan a valós, illetve vélt pénzügyi tudásuktól függetlenül jellemzően - mintegy 80%-ban - kockázatkerülők, így vélhetően nem vállalnak fel olyan kockázatot, amely meghaladná az ítélőképességüket. Az indokolatlan kockázatkerülés azonban negatív hatással is járhat, hiszen visszatarthatja a fiatalokat attól, hogy vállalkozóvá váljanak, vagy olyan pénzügyeket érintő tranzakciókat indítsanak, amely a jólétük növeléséhez járulhatna hozzá - szögezi le az ÁSZ kutatása.

A kutatók megvizsgálták a hallgatók célrendszerét, hitelezési, megtakarítási és befektetési kompetenciáikat, a pénzügyi szolgáltatásokkal és termékhasználattal kapcsolatos szokásaikat. Az eredmények azt mutatták, hogy a hallgatók egyaránt rendelkeznek rövid, közép és hosszú távú célokkal.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A hallgatók elsődleges jövedelmi forrása a munkabér, a zsebpénz, valamint az ösztöndíj.

A 2013-as adatokat a friss kutatás adataival összevetve látható, hogy nőtt azok aránya, akik rendszeresen tudnak megtakarítani, illetve a megtakarítások átlagértéke is emelkedett. Ma már a hallgatók 90%-ának van megtakarítása, amelynek átlagértéke a nettó havi jövedelmük 130 %-a. A hallgatók legnagyobb arányban biztonsági tartalék képzésére gyűjtenek - tárta fel az ÁSZ kutatása.

A kutatás összességében megállapította, hogy miközben a pénzügyi tájékozottság szintje annak ellenére nem változott, hogy a vizsgált időszakban egyre fokozódó figyelem irányult a pénzügyi tudatosság fejlesztésére, az attitűdök területén pozitív változások figyelhetők meg. A hallgatók magabiztosabbak a pénzügyek területén, fontosnak tartják, hogy legyen megtakarításuk, illetve biztonsági tartalékképzésre gyűjtenek.

Ahhoz azonban, hogy a hallgatók pénzügyi tudásszintje és kockázatkezelő képessége erősödjön, az oktatás-nevelés során nagyobb figyelmet kell fordítani a pénzügyi ismeretek oktatásán túl azok gyakorlati alkalmazására, illetve befektetési és vállalkozási ismeretek oktatására - hívja fel a figyelmet az Állami Számvevőszék.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?