Az örök aktív pályázatra beérkezett az életutak nemcsak követendő mintát adnak, hanem hidat is építenek a generációk között.
Jövő hét péntekig kell várniuk a nyugdíjasoknak, akkor utalják ugyanis a júniusi juttatást - derül ki az országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tájékoztatásából.
Június 12-én érkezik a nyugdíj a bankszámlákra, a postások is a jövő hét végétől viszik ki azoknak, akik készpénzben kapják. (Azokat, akiknek a postás viszi a nyugdíjat, tavaly ősszel levélben tájékoztatták a pontos kézbesítési időpontokról.)
Mint az az ONYF
tájékoztatásából kiderül, idén júliusban és szeptemberben is 1-2 nappal
hamarabb érkezik majd a nyugellátás, mivel 12-e hétvégi napra esik.
Decemberben pedig - ahogy azt már megszokhattuk - hó elején, konkrétan
2-án lehet rá számítani.
Érdekes, hogy többen kapják nyugdíjukat utalással mint postai úton. A számok közel fele-fele arányban oszlanak meg, de így is elmondható, hogy az idősebbek egyre nyitottabbak az utalással érkezett nyugdíj felé.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
Elképesztő robbanás a hazai nyugdíjszámláknál: rengeteg magyar lépett, nem semmi pénzt halmoztak fel
Egy NYESZ-számlán átlagosan 6,19 millió forintot tartanak a befektetők az MNB legfrissebb adatai szerint.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







