A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak.
Idén április elején ment nyugdíjba az a miskolci férfi, aki bár minden szükséges dokumentumot leadott az illetékes kormányhivatalhoz, nem kapott még nyugdíjat.
Három hónapja nem kap nyugdíjat egy miskolci férfi, aki több mint 43 év munkaviszony után idén áprilisba ment nyugdíjba. A szükséges papírokat beadta az illetékes kormányhivatalhoz, ahol azt mondták az ügyintézés 22 napot vesz igénybe, azóta azonban már három hónap telt el - derül ki az RTL Klub híradójának beszámolójából.
A férfi igazolást sem kapott, így a nyugdíjas kedvezményekre sem jogosult. Jelenleg a félretett pénzéből él, de vannak ismerősei, akik hitelt vettek fel, mert ugyan ebben a helyzetben csak 5-6 hónapos késéssel kapták meg a nyugdíjukat.
Az ügyben a helyi kormányhivatal azt nyilatkozta, mivel az érintett férfi vállalkozó volt, ezért igazolást kellett kérniük a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, arról hogy nincs-e nyugdíjjárulék tartozása, de ez csak június végén érkezett meg. Az adóhivatal adótitokra hivatkozva nem adott tájékoztatást az üggyel kapcsolatban. Írásban azt közölték, a NAV automatikusan havonta küld adatokat a nyugdíjbiztosítónak, az utóbbi időben azonban egyre több egyedi adatkérés érkezik hozzájuk, amelyek megválaszolása esetenként több időt vehet igénybe.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







