A helyzet visszásságát érzékeltetve úgy fogalmazott: teljesen abszurd és nevetséges, hogy a színpadon Rómeó iparűzési adót, Júlia pedig társasági adót fizet.
Bár sokan tudják, vannak olyanok is, akik meglepődnek majd: decemberben a szokásosnál hamarabb, már ma érkezik a nyugdíj.
Sok nyugdíjas kap fontos sms-t bankjától: a szokásosnál ugyanis tíz nappal korábban, már
azaz ma érkezik a nyugdíj a bankszámlákra. A postások is a mai naptól viszik ki azoknak, akik készpénzben kapják. (Azokat, akiknek a postás viszi a nyugdíjat, tavaly ősszel levélben tájékoztatták a pontos kézbesítési időpontokról.)
Két hete egyébként fontos levelet kaptak a nyugdíjasok. Érdemes eltenni, ugyanis az szerepel, várhatóan mikor viszi majd a postás a nyugdíjat 2016-ban.
A Pénzcentrum információi szerint jövőre sem lesz változás az utalási időpontokban: március, június, november és december kivételével
A felsorolt hónapokban 12-e hétvégére esik, ezért a megelőző pénteken vagy a következő hétfőn érkezik majd a pénz.
Általánosságban elmondható, hogy hamarabb megkapják a nyugdíjukat azok, akik utalással, bankszámlájukra kérik. A postások ugyanis csak az utalási időpont után tudják kézbesíteni, ez pedig akár 2-4 napot is igénybe vehet.
Hogy lehet kérni, hogy inkább utalják?
A nyugdíjasok természetesen kérhetik, hogy nyugellátásukat lakossági folyószámlára utalja a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság.
Ezt egy B04 nevű nyomtatványon lehet kérelmezni, ami az ONYF honlapjáról tölthető le, a kérelmet a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz kell benyújtani, illetve megküldeni. A bankszámlára utalást akkor is lehet kérni, amikor valaki nyugdíjba vonul.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Fontos tudni, hogy ha az ellátást valamely pénzintézethez folyósítják, a lakcím (tartózkodási hely) változását - a levélküldemények kézbesíthetősége érdekében - a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak be kell jelenteni. A nyugdíjasoknak figyelniük kell arra is, hogy más (például gyermek, unoka, családtag, stb.) számlájára nem kérhetik nyugdíjuk utalását, ez csak saját- vagy társszámlára lehetséges.
A számok egyébként azt mutatják, hogy több nyugdíjasnak utalják a nyugdíját, mint amennyinek a postás viszi.
Mennyivel emelnek jövőre?
1,6 százalékkal emelkednek jövőre a nyugdíjak, így a jelenlegi 107 836 forintos öregségi átlagnyugdíj 109 561 forint lesz. Az emelkedés minden területet érint, tehát 1,6 százalékkal fognak növekedni a hozzátartozói nyugdíjak és rokkantsági járadékok is, ez összesen 2,6 millió embernek és 3,5 millió ellátásnál hoz majd változást.
A nyugdíjemelés 1,6 százalékos mértéke mindazonáltal nem meglepő. A nyáron megszavazott 2016-os költségvetést a kormány ugyanis pont 1,6 százalékos éves átlagos inflációval tervezte meg.
Jövőre is megmarad a Nők 40 nyugdíjprogram, így a nők 40 év szolgálati idő után továbbra is nyugdíjba mehetnek. A lehetőséget eddig 140 ezer magyar nő használta ki.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







