A helyzet visszásságát érzékeltetve úgy fogalmazott: teljesen abszurd és nevetséges, hogy a színpadon Rómeó iparűzési adót, Júlia pedig társasági adót fizet.
Ami jó hír, hogy az összeolvadás után nem változik a nyugdíjkifizetés, a szokásos havi nyugdíjellátással együtt 2,7 millióan nyugdíjkompenzációban és egyszeri nyugdíjprémiumban is részesülnek.
A novemberi juttatásokat már az átalakult hivatal fogja utalni a nyugdíjasoknak. Postai kézbesítésnél változatlanul november 15-től, illetve december 4-től kezdődően 12 munkanap alatt, míg bankszámlára való átutalás esetén november 10-én, majd december 4-én érkezik a járandóság.
A MÁK több százezer ember központi bérszámfejtését látja el hónapról-hónapra: család- és szociális támogatásokat utal, valamint intézi az uniós fejlesztési- és mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatos pénzügyi feladatokat - írták. Hozzátették, hogy az elmúlt évek változásainak köszönhetően a személyi és a technikai feltételek is adottak a közpénzügyi kifizetések teljesítéséhez.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







