A magyar nyugdíjrendszer jövője egyre gyakrabban kerül napirendre, részben a demográfiai folyamatok, részben a rendszer belső feszültségei miatt.
Orbán Viktor április 6-án bejelentette, visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, méghozzá négy részletben, négy év alatt: 2021 februárjában egy heti, majd 2022-ben ugyanígy, 2023-ban és 2024-ben ugyanígy plusz egy-egy heti nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok. Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének (NYPOE) elnöke üdvözli a 13. havi nyugdíj visszaépítését, azonban véleménye szerint a megvalósítás problémás.
- mondta a Pénzcentrumnak Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesületének elnöke,aki szerint "az, hogy a 13. havi nyugdíj egynegyedét jövő februárban fogják megkapni a nyugdíjasok, felháborító és bosszantó". A szakember úgy véli, ezzel a lépéssel a kormány nem orvosolja a jelenlegi problémákat.
Mint mondta, a kialakult koronavírus-járvány hatásai leginkább az időseket sújtják: soraikból kerül ki az áldozatok többsége, közöttük van a legtöbb anyagi kiszolgáltatott, őket érinti leginkább a bezártság, az elszigeteltség és a magány.
Karácsony Mihály szerint a jelenlegi helyzetben a nyugdíjasok érdemi megsegítése:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- egy egyszeri méltányossági nyugdíjsegély kifizetése lenne azok számára, akik egyedül élnek, és akik a medián nyugdíjnál kevesebb öregségi nyugdíjellátásban részesülnek,
- plusz források biztosítása a települési ökormányzatok részére, amely biztosítaná az idősotthonokban élők ellátását, amely jelentős kiadás, valamint hogy különös figyelmet tudjanak fordítani az egyedül élő idősek ellátására.
- jegyezte meg Karácsony Mihály.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







