Az euró árfolyama a reggel hat óra után jegyzett 375,11 forintról 376,35 forintra emelkedett 18 órakor.
Orbán Viktor vasárnap reggel a Kossuth rádióban többek között bejelentette, hogy érkezik a nyugdíjasok számára a nyugdíjprémium. Az 50- 56 ezer forintos prémium sokaknak csak álom, mivel nem minden jogosul kap ennyit-hívta fel rá a figyelmet Farkas András nyugdíjszakértő.
A kedvező gazdasági növekedés miatt várhatóan 50-56 ezer forint nyugdíjprémiumot kaphatnak a nyugdíjasok még az év vége előtt, emelte ki Orbán Viktor.
Farkas András nyugdíjszakértő az ATV Híradójának elmondta, hogy ez az egyszeri juttatás jelentős lesz a nyugdíjasok számára, hiszen a 150 ezer forintos átlagnyugdíj egyharmadát is kiteheti. A prémium mértéke azonban nem mindenkinél azonos, aki 80 ezer forintot, vagy annál többet kap, az a lehető legnagyobb prémiumban részesül.
Ez azt jelenti, hogy például 6 százalékos növekedésnél az érintett nyugdíjas 50 ezer forintot fog kapni év végén. Akinek viszont ennél kisebb a nyugdíja, például 60 ezer forint, annak arányosan csökkenni fog a nyugdíjprémiuma is. Tehát egy ugyanilyen, 6 százalékos növekedésénél már csak 37 500 forint jár majd neki.
Az öregségi nyugdíjasok száma 2 millió 53 ezer fő, akik közül 1 millió 800 ezren kapnak többet, mint 80 ezer forint. Nagyjából 200-220 ezer nyugdíjas részesül 80 ezer forintnál kisebb nyugdíjban, náluk kell ezt az arányosan kisebb összeget figyelembe venni, valamint azoknál az egyéb ellátásban részesülőknél, akiknél az ellátás száma szintén nem éri el a 80 ezer forintot.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
Elképesztő robbanás a hazai nyugdíjszámláknál: rengeteg magyar lépett, nem semmi pénzt halmoztak fel
Egy NYESZ-számlán átlagosan 6,19 millió forintot tartanak a befektetők az MNB legfrissebb adatai szerint.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







