3 °C Budapest
Officer Arresting Young Man

Elfogták az unokázós csalók vezetőjét: ő már biztos nem foszt ki több gyanútlan nyugdíjast

MTI
2021. augusztus 25. 13:01

Úgynevezett unokázós csalásokkal foglalkozó magyar bűnszervezet irányítóját szállították Magyarországra a napokban Nagy-Britanniából - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozó főosztályának vagyonvédelmi alosztályvezetője szerdán Budapesten. Nagy-Kovács Dávid elmondta: a 25-szörösen körözött H. Ernőt a brit hatóságok fogták el.

Az őrnagy felidézte: 2018-ra szaporodtak meg az "unoka-trükk" módszerével elkövetett csalások. Ennek lényege, hogy a bűnözők idős embereket hívtak fel magukat rokonnak kiadva, és azt mondták: megsérültek, autójukban nagy értékű kár keletkezett, ezért pénzre van szükségük. A hívó jellemzően arra hivatkozott, hogy a helyszínen kell maradnia, ezért egy barátját küldi a pénzért.

A rendőrség 2018-ben külön nyomozócsoportot hozott létre az ilyen jellegű bűncselekmények felderítésére. Ez a nyomozócsoport azonosította 2019-ben azt a bűnszervezetet, amelyet az Egyesült Királyságból irányítottak. Mellettük összekötőkből, szervezőkből, futárokból állt a szervezet.

A bűnszervezet tagjait 2019-ben sikerült azonosítani, a szervezetet felszámolták.

A négy - Egyesült Királyságban tartózkodó - irányító között volt H. Ernő is, aki ellen 2019 végén adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot. Őt 2020 novemberében fogták el a brit hatóságok, és 2021. augusztus 18-án szállították Magyarországra. A férfi jelenleg korábban elkövetett bűncselekmények miatt kiszabott jogerős börtönbüntetését tölti.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 21 tagú bűnszervezethez 33 rendbeli csalás, illetve bűnszervezetben elkövetett pénzmosás köthető. A szervezet működése során mintegy 47 millió forint kárt okozott, melynek mintegy egyötöde térült meg az elfogások során talált vagyonok révén - közölte az őrnagy.

A BRFK unokázós csalásokkal foglalkozó nyomozócsoportja az ilyen cselekményekkel foglalkozó bűnszervezeteket felszámolta. Mivel a hasonló csalások elkövetési módja is átalakult, ezért a rendőrség is más módon koordinálja az ilyen jellegű bűncselekmények felderítését - közölte Nagy-Kovács Dávid.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?