Ez a hét a válságok, bérek és budapesti szállodák világáról szólt, ezúttal is összegyűjtöttük a legolvasottabb cikkeinket.
Majdnem kilencszeresére emelkedett öt év alatt a félmillió forint feletti új nyugdíjak száma, de a legtöbben még mindig 100 és 150 ezer forint közötti ellátással kezdik meg nyugdíjas éveiket.
66 224 új nyugdíjat állapítottak meg tavaly – derül ki 24.hu adatigénylésére adott Magyar Államkincstár (MÁK) válaszokból. A statisztikákból kiolvasható az is, hogy tavaly majdnem 20 ezerrel több idős ember halt meg, mint a járvány előtti időkben. Kiderült ugyanakkor az is, hogy a kincstár az 1 és 2 millió forint közötti, illetve a 2 millió forint feletti új nyugdíjak pontos számát adatvédelmi előírásokra hivatkozva nem közölte, de jelezték hogy nullánál több, de ötnél kevesebb volt ezekből.
A statisztikákból kiderült az is, hogy a megállapított új nyugdíjak zöme tavaly is a 100 és 300 ezer forint közötti sávokba esett. Ha visszanézünk a múltba – írja a portál, láthatjuk, 2017 és 2021 között 27,5 ezerről 6 ezerre csökkent például az újonnan megállapított, 50 és 100 ezer forint közötti nyugdíjak száma, miközben 7,5 ezerről 16,7 ezerre emelkedett a 200 és 300 ezer forint közötti új ellátásoké. Az 500 ezer forintot meghaladó új nyugdíjak száma pedig majdnem a kilencszeresére nőtt ez idő alatt (mára 1500-nál többen kapnak friss nyugdíjasként ennyit).
Az elemzésből kiderül, Magyarországon folytatódott a generációváltás a nyugdíjas társadalmon belül, a keresetek és a valorizációs szorzók növekedése miatt az új nyugdíjak jellemzően magasabbak, mint a régebbiek. A kis nyugdíjú, feltehetően idősebb emberek közül pedig továbbra is többen halnak meg. A lap bár érdeklődött, nem kapott választ arra, hogy tavaly és idén januárban mennyi volt az átlag, illetve a medián nyugdíj, de azt írták, hogy a tavalyi 135 ezer forintos mediánnyugdíj januárban 141 750 forintra emelkedhetett, júliusban pedig 147 278 forintra nőhet.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







