-1 °C Budapest
Forint Scheine - ungarische Währung

Ennyi lesz Mucsi Zoltán nyugdíja ősztől: a korhatár betöltése után is dolgoznia kell

2022. július 16. 16:01

Mucsi Zoltán mielőtt színészként helyezkedett volna el dolgozott géplakatosként a vasútnál és a Magyar Postánál is. Egy podcastban beszélt arról, hogy hamarosan nyugdíjba vonul, és nem számít túl nagy összegre. A színész tagja volt a Szolnoki Színháznak, a Krétakörnek és a Bárka Színháznak, Jancsó Miklós kései filmjeinek egyik állandó szereplője, a hazai mozik egyik legfoglalkoztatottabb színésze.

Mucsi Zoltán a Szavakon túl podcastban beszélt arról, hogy ősszel nyugdíjba vonul, és nagyjából 200 ezer forintos nyugdíjra számít. A munkát ezért sem tervezi abbahagyni.

Ősszel nyugdíjba megyek, szerintem úgy cakkumpakk lehet hogy lesz egy kétszázezres nyugdíjam

- mondta a Jászai Mari-díjas színész Kadarkai Endre műsorában, hozzátéve, hogy ez nem túl sok pénz. Így a munkát nem tervezi abbahagyni.

Egyre több magyar dolgozik nyugdíj mellett

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatási adatbázisa alapján az idősödő korosztály foglalkoztatottsága évről évre emelkedik Magyarországon. Amíg a 2012-es évben még átlagosan 34,4 ezer fő volt a 65-74 év közötti foglalkoztatottak száma, addig 2022. első negyedévében már 105,7 ezer fő. Mindeközben az ehhez a korcsoporthoz tartozók száma is egyre emelkedett: 2012. január 1-jén a 65 év felettiek száma 1,676 millió fő volt, mely 2021-re 1,977 főre nőtt. A dolgozó nyugdíjas korúak aránya ettől függetlenül folyamatosan nőtt 2015 óta.

Az adatbázisból kinyerhető adatok alapján a 65-74 éves korosztály foglalkoztatottsága az utóbbi 10 évben erősen növekedett. A 2013-as, 2014-es években volt visszaesés, viszont éves adatok szerint 2015-től nagyléptékű, 10-20 százalékos volt a növekedés minden évben. 2021-re az idősödő korosztály foglalkoztatottsága meghaladta a 99 ezer főt, 2022. első negyedévében pedig már a 105 ezret is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Természetesen, ahogy a legtöbb öregedő társadalomban, így Magyarországon is egyre nagyobb a lakosságon belül a 65 év felettiek aránya is - vagyis azt gondolhatnánk, nem csoda hogy az idős foglalkoztatottak száma is növekszik. Csakhogy amíg a 65 év felettiek aránya 2012 óta éves szinten 1,3-2,8 százalékkal lett több, összességében pedig 2012-ről 2021-re 17,9 százalékkal - a foglalkoztatott idősek aránya 1,8-5 százalékkal bővült éves szinten, és 2012. első negyedévétől 2022. első negyedévéig megháromszorozódott. A 65 év felettiek foglalkoztatásáról bővebben ebben a cikkben írtunk:

Sokan nem is számítanak állami nyugdíjra

Minden második magyar szerint a nyugdíjasok rosszabbul fognak élni néhány évtized múlva, mint most. Abban továbbra is nagy az egyetértés, hogy az állami nyugdíj nem lesz elegendő a megélhetésre, és abban is biztos a magyarok fele, hogy nyugdíjasként továbbra is dolgozniuk kell majd, mivel szerintük nem lesz elengedő a kapott összeg a jelenlegi életszínvonaluk fenntartására – derült ki egy kutatásból.

Az öngondoskodást valamennyivel többen tartják már egy lehetséges megoldásnak, mint öt éve. 2017. óta közel 10%-kal emelkedett azok száma, akik odafigyelnek arra, hogy havonta rendszeresen, tervezetten félretegyenek annak érdekében, hogy nyugdíjas éveikről gondoskodjanak: ez az arány idén már 43%. Az öngondoskodásra pedig számos lehetőség adott, ezek közül sokan választják azokat, amelyeket az állam is támogat adóvisszatérítéssel, mint a nyugdíjbiztosítás, az önkéntes pénztárak vagy egyéb nyugdíjcélú megtakarítások.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 2. hétfő
Karolina, Aida
6. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?