Valamennyi idegen anyag fokozott élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent a fogyasztók számára.
A magyarok vágynak a leginkább a hosszabb, akár 96 évig tartó életre, ám az ezzel járó anyagi és más kihívásokra egyelőre nem vagyunk felkészülve – derül ki egy friss, nemzetközi kutatásából. Mindez nem véletlen, hiszen a jelenleg aktív generációk az átlagéletkor növekedésének köszönhetően olyan kihívásokkal kell megküzdeniük, amelyekkel elődeiknek nem kellett.
A magyarok a legambíciózusabbak közé tartoznak nemzetközi mezőnyben az élethossz terén: bár jelenleg egy 45 éves „átlagmagyar” várható élettartama 78 év, a többség 96 évig szeretne élni. A valóság persze elmarad ezektől a vágyaktól, pedig 1969 és 2019 között majdnem 8 évvel nőtt a születéskor várható élettartam. Ha az a kérdés, hány évre számítunk valójában, akkor az átlag 83 évre jön ki – ami szintén jóval magasabb a realitásnál, de sokkal alacsonyabb a vágyottnál. Ez azonban azt is jelenti, hogy újfajta élettervezésre és életstratégiára van szükségünk, amire nem vagyunk felkészülve – derül ki az NN Biztosító „Longevity”, a hosszabb várható élettartamra való felkészültségünket vizsgáló kutatásából.
Ami tehát a hosszabb életet illeti, az egyre többek számára elérhető. 1969 és 2019 között a fejlett világban átlagosan 10 (ezen belül Magyarországon 7) évvel nőtt a várható élettartam. Ettől azonban még nem feltétlenül érzik magukat boldogabbnak. A legkevésbé épp a legtovább élő japánokra jellemző a boldogság, de a törökökkel együtt a magyarok is ott vannak a lista végén. Az életükkel a legkevésbé elégedettek a megtakarítással nem rendelkezők, a rossz anyagi helyzetűek és az egészségügyi problémákkal küzdők.
A kutatásban megkérdezett magyarok 59%-a számít hosszabb életre – ennél magasabb arányt csak a görögök és a spanyolok körében mértek –, de csupán 41 százalék érzi úgy, hogy erre fel is van készülve. 39% azt is kifejezetten tudja, hogy időskori anyagi biztonsága ingatag lábakon áll – további 15% pedig bizonytalan ebben a kérdésben –, és 62% számol azzal, hogy az évek előrehaladtával a megtakarítási képessége csökkenni fog.
Korábban az életünket három jól elkülöníthető szakaszra volt osztható. Kezdődött a gyerekkorral és a tanulással, majd a felnőttkor aktív, jellemzően munkával töltött éveivel folytatódott – mint leghosszabb időszak –, végül pedig egy viszonylag rövid nyugdíjaskorral zárult.
A mai aktív korosztályok élete jóval több szakaszból áll, a nyugdíjas időszak hossza pedig jelentősen megnő. Az aktív időszakot is tanulási periódusok tarkítják, és a nyugdíj sem jelent feltétlenül végleges szakítást a munkával. Közben pedig egyre fontosabbá válik az életközépi vagy akár a többszöri újratervezés, a célok és a megváltozott lehetőségek összehangolása. Mindez az élettervezésben is több komplex feladatot jelent.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
"A kutatásban szereplők 45%-a utánaszámolt, mennyit kellene félretennie a nyugdíjas évekre ahhoz, hogy az anyagi biztonság a várható hosszabb élet alatt mindvégig kitartson. Mivel az új generációk teljesen új kihívásokkal szembesülnek, sokkal fontosabbá válik a tudatos pénzügyi tervezéssel és az öngondoskodással kapcsolatos szakértelem. Amikor a tapasztalatra nem lehet támaszkodni, akkor a professzionális háttér ad igazi biztonságot” – nyilatkozta Holló Bence, az NN Biztosító elnök-vezérigazgatója.
Ahogy kiemelte: a legfontosabb az önmagunkba történő befektetés. Elsőként be kell fektetnünk saját egészségünkbe, mivel az emberek nem egyszerűen hosszú életre, hanem egészséges életévekre vágynak. Be kell fektetnünk a tudásba és a szellemi rugalmasság megőrzésébe is, hogy képesek legyünk az akár többszöri szakmaváltásra is. Pénzügyi stabilitásunk megőrzése érdekében pedig különösen fontos a hosszú távra történő öngondoskodás megkezdése már a jelenben, legyen az nyugdíj-előtakarékosság vagy épp valamilyen megtakarítási célú életbiztosítás.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







