A Greenpeace közzétett jelentése szerint súlyos azbesztveszély lehet Magyarországon – játszóterek és közterületek is érintettek. A bozsoki polgármester viszont egészen mást állít.
Lesz ez még így is? Még a román átlagnyugdíj is magasabb az átlagbérhez képest, mint a magyar
Romániában az országos nettó átlagbér 51,8 százalékát tette ki a második negyedévben az 1774 lejes (143 ezer forint) átlagos társadalombiztosítási öregségi nyugdíj - közölte kedden a statisztikai intézet (INS). Az első negyedévben ugyanez az átlagos társadalombiztosítási öregségi járandóság még az átlagbér 54,4 százalékát tette ki, azóta 6,1 százalékot veszített vásárlóértékéből.
A nyugállományba vonult mintegy négyszázezer katona, rendőr, titkosszolgálati ügynök és jogász járandóságát is beleszámolva a második negyedévben 1851 lej volt a romániai átlagnyugdíj értéke.
A 19 millió lakosú Romániában valamivel több mint ötmillió idős ember kap valamilyen nyugdíjat, míg a munkaszerződések száma 6 millió 250 ezerre tehető. Országos átlagban tehát tíz munkavállalóra nyolc nyugdíjas jut Romániában, ezen a téren azonban nagy regionális eltérések vannak: míg Bukarestben négy nyugdíjas jut egy munkavállalóra, a szomszédos Teleorman megyében tizenöt. A legkisebb társadalombiztosítási öregségi nyugdíjakat az észak-kelet romániai Botosani megyében fizetik (1409 lej), a legnagyobbakat a dél-erdélyi Hunyad megyében (2354 lej).
Magyarországon 2022 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 503 500 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347 200 forint volt (kedvezmények nélkül 334 800 forint) a KSH szerint. Az átlagnyugdíj - öregségi nyugellátás - összege pedig 164 102 forint volt év elején. A kedvezmények nélküli nettó átlagbérnek 49 százaléka, a kedvezményeket is beleszámítva 47,3 százaléka.
2021. január 1-jén az öregségi nyugellátás átlagos összege 150 571 forint volt, míg 2020. decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 449 400 forint volt, a nettó átlagkereset pedig kedvezmények nélkül 298 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 308 000 forintot ért el. Vagyis akkor még 48,9 és 50,4 százalékos volt a két összeg aránya. Tehát akárcsak a román, a magyar átlagnyugdíj is veszített vásárlóértékéből.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Romániában az országos nettó átlagbér 51,8 százalékát tette ki a második negyedévben az 1774 lejes (143 ezer forint) átlagos társadalombiztosítási öregségi nyugdíj. Az első negyedévben ugyanez az átlagos társadalombiztosítási öregségi járandóság még az átlagbér 54,4 százalékát tette ki, azóta 6,1 százalékot veszített vásárlóértékéből.
Mondd el, hogy élsz!
Régóta nem volt olyan magas az infláció Magyarországon, mint 2022. augusztusában: 2021 azonos időszakához képest ugyanis az árak átlagosan több mint 15,6 százalékkal voltak magasabbak. Nincs olyan háztartás Magyarországon, amely ne érezné a saját bőrén a rohanó infláció okozta hatásokat. Mostani kérdőívünkben a magyar háztartások anyagi helyzetéről szeretnénk képet kapni, mennyire viselte meg őket a gyorsuló infláció, az energiaárak emelkedése, és hogy hatnak ezek a megtakarításaikra. Köszönjük, ha segítesz a kitöltéssel.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







