Egy friss felmérésből kiderült, hogy a megkérdezettek 21 százaléka szemtanúja volt valamilyen incidensnek vásárlás közben.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását kezdeményezi Semjén Zsolt (KDNP) és Gulyás Gergely (Fidesz): a kormánypárti politikusok rögzítenék, hogy kizárólag azokat illeti meg a Nők 40 kedvezményes nyugdíjjogosultság, akik 40 évig nőként dolgoztak.
Az Országgyűlés honlapján csütörtökön közzétett törvényjavaslat szerint a módosítás egyértelművé teszi azt, hogy a Nők 40 kedvezményes nyugdíjjogosultság azokat illeti meg, akik 40 évig nőként dolgoztak, illetve vették igénybe azokat a társadalombiztosítási jogosultságokat, amelyeket a magyar állam gyermekvállalás esetén a nőknek biztosít. A javaslat indoklásában kiemelték: az Alaptörvény egyértelműen rögzíti, hogy Magyarország a születési nemet tartja számon. Kitértek arra is, hogy a módosítást a folyamatban lévő és a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.
A javaslat előzménye lehet, hogy egy transznemű, Elvira nevű magyar nő pert nyert, amit azért indított, mert nem vehette igénybe a Nők 40 kedvezményes nyugdíjazási lehetőséget. A férfiként született Elvirát 2013 óta hivatalos iratai szerint is nőként tartják számon, azonban 2021-ben kiderült, hogy a nyugdíjfolyósító még mindig férfiként kezeli.Így a Nők 40 kedvezményes nyugdíjazásra sem jogosult, ezt határozatban is közölték vele. A transznemű nő ezt a határozatot megtámadta. A kormányhivatal azzal érvelt a perben, hogy a Nők 40 korkedvezményes nyugdíjazás a nőket a gyermekneveléssel és a családi élet fenntartásával összefüggő szerepvállalásukért kompenzálja, azonban ez nem volt magyarázat arra, hogy a gyermektelen és egyedülálló nőknek miért jár a kedvezmény.
Nők40 nyugdíj: kevesen tudják, de ezt is meg lehet lépni, óriási előnyökkel jár nyugdíjba vonuláskor
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







