A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Ekkora nyugdíjprémiummal szúrnák ki a magyar idősek szemét: lesz, aki alig párszáz forintot kap
A kormány hivatalosan is lejjebb hozta az idei GDP-növekedési várakozását - írja a Portfolio. A friss szám azért érdekes, mert pont annak a határán billeg, hogy a nyugdíjasok jogosultak lesznek-e a prémiumra.
A Pénzügyminisztérium tavaly év végi prognózisa után a napokban Varga Mihály pénzügyminiszter megerősítette: az idei évre 3,6%-os GDP-növekedést prognosztizál a kormány. Mindez azért érdekes, mert a 2024-es költségvetést tavaly nyáron 4%-os növekedéssel fogadta el a kormány, majd a parlament, valamint azért is érdemes külön megemlíteni, mert a nyugdíjprémium szabályai szerint ez az extra összeg csak 3,5%-os növekedés felett jár novemberben - írja a Portfolio. A gazdasági portál szerint úgy tűnik tehát, hogy a kormány most azzal számol, hogy épp teljesül a nyugdíjprémium kifizetésének feltétele, amire egyébként eredetileg az idei költségvetésbe 20,5 milliárd forintot tervezett be.
Tavaly novemberben az átlagnyugdíj összege 218 ezer forintra emelkedett, idén januárban ez további 6%-kal nőtt, vagyis meghaladta a 231 ezer forintot. A nyugdíjprémium összege tehát egy átlagnyugdíjban részesülő időskorú esetében így kalkulálható ki: 20 ezer forint * (3,6-3,5). Ez 2000 forintos plusz bevételt jelenthet majd az átlagnyugdíj szintjén idén novemberben.
A Portfolio szerint érdemes felidézni, hogy idén januárban 6%-kal emelkedtek a nyugdíjak, és ha a kormány új inflációs prognózisa igazolódik be, ami most már 5,2%, akkor az azt jelenti, hogy idén nincs szükség nyugdíjkiegészítésre novemberben, mert a nyugdíjemelés mértéke meghaladhatja az átlagos infláció mértékét. Ez a 6 százalékpontos emelés körülbelül 360-400 milliárd forintnyi plusz költségvetési kiadást jelent.
Az átlagnyugdíj szintjén ez a 6%-os év eleji emelés havi plusz 13 ezer forintot jelent, ami éves szinten közel 157 ezer forintnyi plusz elkölthető jövedelem.
Emellett érkezik még idén februárban a 13. havi nyugdíj kifizetése, amire a 2024-es költségvetésben 449 milliárd forintos kiadást irányzott elő a kormány. Az átlagnyugdíj esetében ez 231 ezer forintnyi plusz jövedelem idén.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A lap végül megjegyezte, amennyiben mindhárom, idén a nyugdíjasokat érintő tétellel számolunk, akkor az időskorúak jövedelmi helyzete így változhat 2024-ben az átlagnyugdíj szintjén:
- A 6%-os januári emelés havi 13 ezer forintos pluszt jelent, ami éves szinten 157 ezer forint.
- Az egyszeri nyugdíjprémium 2000 forint lehet az átlagnyugdíj esetében.
- A 13. havi nyugdíj februári érkezése pedig 231 ezer forintos plusz összeget jelent.
A Portfolio szerint ez összesen egy év alatt 390 ezer forintnyi plusz jövedelmet jelent az átlagnyugdíj szintjén.
A költségvetés mindezekre várhatóan összesen 850 milliárd forintnyi összeget fizet ki idén (az emelés kb 370 milliárd forintba került az év elején, a 13. havi nyugdíj 449 milliárd forintba, a nyugdíjprémium pedig 20 milliárd forintba).
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







