A munkahely vonzerejét továbbra is elsősorban a versenyképes fizetés és juttatási csomag, a munka-magánélet egyensúlya és a rugalmas munkavégzés határozza meg.
Az elmúlt években sok cég nyugdíjasok visszafoglalkoztatásával enyhítette a munkaerőhiányt, a nyugdíjukat pedig egyre többen szeretnék (vagy kénytelenek) kiegészíteni, így jelenleg rekordmagas a dolgozó nyugdíjasok száma. Eközben a kormány a jelenleg egyébként magasnak mondható foglalkoztatottsági arány további növelését szeretné elérni, és ennek egyik eszköze lehet a nyugdíjasok nagyobb arányú bevonása a munkaerőpiacra - írja a G7.
Miközben az öregségi nyugdíjasok száma 2012 óta stabilan 2 millió fő közelében van, nagyon sokat nőtt 2009 óta a nyugdíj mellett dolgozók aránya. Ennek ellenére jelentős humánerőforrás-bázist jelenthetnek azok, akik nem dolgoznak, de képesek/hajlandóak lennének rá - írják.
Még 2012 végén a kormány határozatban rendelte el, hogy 2013-tól az állami költségvetésű intézményekben a nyugdíjkorhatárt elért, vagyis nyugdíj mellett dolgozó közalkalmazottak jogviszonyát szüntessék meg, és még egyedi szerződésekkel se foglalkoztassák őket vissza. Kivételt csak az orvosok és a felsőoktatásban dolgozó tanárok, kutatók jelentettek. Emellett a közszférában csak úgy dolgozhattak nyugdíjasok, ha közben lemondtak a nyugdíjukról. Ez alól a szociális és oktatási intézményekben dolgozók (például tanárok) 2022 szeptemberétől kaptak mentesítést.
Így 2012-ben a munkanélküliségi ráta még 11,1 százalék volt, a közszférából elküldött nyugdíjasok helyére vagy nem lehetett senkit felvenni, vagy fiatalabbakat kellett alkalmazni. A következő években azonban a helyzet megváltozott, 2019-re a ráta 3,5 százalékra esett, de idén márciusban is csak 4,4 százalék volt. A problémát már évek óta a munkaerő hiánya okozza - írja a lap. Bár az eltelt 11 évben a közalkalmazottak körét a kormány egy sor adminisztratív átszervezéssel szűkítette, a fenti korlát továbbra is él, ezért a nyugdíjasok elsősorban a versenyszférában találhatnak maguknak jövedelemkiegészítést.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







