A rezsistop akár az áramszámlákban is érvényesíthető, például a gázkapcsolattal nem rendelkezők érdekében.
Óriási hibát követnek el a nyugdíj előtt álló magyarok: rengeteg pénzt hagynak az államnál, pedig az járna nekik
Friss adatok szerint a 2025-ben nyugdíjmegtakarítást indítók 89%-a nem használja ki teljes mértékben az állami támogatást. Nyugdíjbiztosítás esetén ez azt jelenti, hogy a többség évi 650 ezer forintnál kevesebbet fizet be – így pedig jelentős, könnyen elérhető támogatást hagy az asztalon.
Egészen pontosan mindössze a megtakarítók 10,8%-a fizet be legalább évi 650 ezer forintot, és így teljes mértékben ki is használja az állami támogatást, amelyet SZJA-visszatérítés formájában kaphatnak meg. Fontos, hogy ezt a támogatást az adóbevallásban külön igényelni kell – az állam nem utalja automatikusan.

Ez azt jelenti, hogy a megtakarítók többsége egyszerűen bent hagyja a rendszerben azt a pénzt, ami valójában járna neki. Pedig az állami támogatás lényegében „ingyen pénz”, egyfajta azonnali hozam.
Mennyit tesznek félre átlagosan?
A Bankmonitor segítségével 2025-ben nyugdíjbiztosítást indítók átlagosan évi 389 973 forintot – vagyis havonta nagyjából 32 500 forintot – tesznek félre. Ezzel az összeggel az állami támogatás 60%-át tudják kihasználni, ami az évi 130 ezer forintos keretből körülbelül 78 ezer forint SZJA-visszatérítést jelent.

A medián megtakarítás évi 360 ezer forint, ami havi 30 ezer forintnak felel meg. Ennél a befizetési szintnél a támogatás 55,4%-a vehető igénybe, vagyis évente 72 ezer forint jár vissza.
Vajon Te beletartozol abba a kivételes, pénzügyileg tudatos 10,8%-ba, akik egyetlen forintot sem hagynak veszni?
A Bankmonitor friss adatai szerint a nyugdíj-megtakarítók 88,8%-a hagy pénzt az államkasszában pusztán azzal, hogy nem fizet be eleget a számlájára az adóvisszatérítés maximalizálásához. Ez olyan mintha nem nyúlnának az ingyen pénzért.
Bárhogy is állsz most, érdemes cselekedni:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Ha már van megtakarításod: Ellenőrizd most, mennyi hiányzik még az éves keretből, és pótold, hogy ne maradj le a maximális jóváírásról!
- Ha még nincs megtakarításod: Még nincs késő! Ha most elindítod a nyugdíjmegtakarításodat, a 2025-ös év befizetései után is jogosult leszel az adóvisszatérítésre. Ne maradj ki a tudatos kevesek köréből!
Mit tehetsz te?
Ha most 40 éves vagy, és nagyjából 200 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnél magadnak (mai értéken), akkor van egy jó és egy kevésbé jó hírem. A jó hír az, hogy még nem késtél el. A kellemetlenebb az, hogy ehhez tényleg rendszeresen félre kell tenned. Ahhoz, hogy 40 évesen kezdve elérd ezt a 200 ezer forintos plusz nyugdíjat, havonta 91 ezer forintot kellene megtakarítanod.
Ez elsőre soknak tűnhet. A Bankmonitor szakértői 3%-os reálhozammal számoltak, ami valamelyest növelhető, ha magasabb hozamot vársz el, amiért cserébe nagyobb kockázatot is vállalsz – például több részvény van a portfóliódban.
Miért jobb egy nyugdíjmegtakarítás mint egy TBSZ?
Elsősorban azért, mert ugyanúgy adómentes megtakarítás, mint a TBSZ, és a nyugdíjmegtakarítások esetében még állami támogatást, vagyis SZJA-visszatérítést is kaphatsz. A legtöbb megtakarítónak ráadásul szimpatikusabb lehet a nyugdíjmegtakarítás, mert a rendszeres befizetésen felül bármikor lehet plusz összeget elhelyezni. A TBSZ-nél viszont, ha már lejárt a gyűjtőév, újat kell nyitnod, és sokaknak nehéz átlátni egyszerre akár öt külön TBSZ-számlát is.
Tulajdonképpen a különbség nem a befektetésben van, hanem a támogatásban: mindkettő adómentes, mindkettőben olyan befektetéseket választhatsz, amilyeneket szeretnél, de az egyikhez jár állami támogatás, a másikhoz pedig nem.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







