Az ameriaki női profiliga, a WNBA és a játékosok szakszervezete szerda hajnalban elvi megállapodásra jutott egy új kollektív szerződésről.
70-75 ezer magyar nyugdíjas csak párszáz forintos emelést kap, hiszen csak 70 ezer forint alatti járandóságban részesülnek.
Novemberben 2,6 millió ember részesül visszamenőleges nyugdíjemelésben, amelynek átlagos, egyszeri összege 20 ezer forint. Farkas András nyugdíjszakértő az ATV Start című műsorában ennek kapcsán azt mondta: ez a beépülő nyugdíjemelésnek az összege, csak mivel januártól októberig eltelik 10 hónap, ezért a 10 hónapra vonatkozó emelést egyben odaadják, de a novemberi nyugdíj már emelt összegben fog érkezni.
A januári nyugdíjemelés 2,8 százalék volt, azonban az új adat, ami a nyugdíjas fogyasztói árindex növelését mutatja 4,3 százalék, 1,5 százalékkal magasabb, mint a januári emelés mértéke. Farkas nagy hibának tartja a nyugdíjemelésben azt, hogy akinek alacsony a nyugdíja, néhány száz forintot kap, míg a magasabb nyugdíjjal rendelkezők akár több tízezer forintot.
- mondta a szakember.
Ez is érdekelhet:
Címlapkép: MTI
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







