Állításuk szerint a szakma már legalább egy évtizede jelzi a kormányzatnak - egészen a miniszterelnökig - a pszichiátriai ellátás válságos helyzetét.
A nyugdíjas tanárok, tanítók és óvónők alkalmazása átmenetileg enyhíthetné a pedagógushiányt, amely ma már nemcsak a kisebb településeken okoz problémát, hanem a budapesti iskolákban is. A problémát jelzi, hogy a tanév közepén majdnem háromszáz óvodapedagógust keresnek a közszféra állásportálján, a közigállás.gov.hu-n, ahol a tanár keresőszóra 770, a tanító kifejezésre pedig 486 álláshirdetést lehet találni. Csakhogy aki valamelyik állami iskolában tanít tovább, annak le kell mondania a nyugdíjáról a kormány rendelete alapján. Ezt kevesen teszik meg.
Óraadó tanárokat még csak-csak, főállású pedagógusokat azonban ma már csak elvétve lehet találni az állami iskolákban - derül ki az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének elmúlt években publikált oktatási elemzéseiből. 2003-ban a középiskolákban és a szakképző iskolákban a pedagógusoknak még a 6 százaléka, az általános iskolákban 3, az óvodákban 1 százaléka volt nyugdíjas, számuk azonban 2013 óta drasztikusan csökken. A középiskolákban egy százalék körül mozog az arányuk, míg az általános iskolákban és az óvodákban még ennél is kevesebben vállalnak állást, miután elérik a nyugdíjkorhatárt.
Állami iskolában egész egyszerűen nem éri meg nyugdíjasként dolgozni - egy 2012-es kormányzati döntés alapján az állami intézmények pedagógusai nyugdíjazásuk után akkor maradhatnak főállásban, ha a teljes nyugdíjukról lemondanak, vagyis a fizetésüket és a nyugdíjukat egyszerre nem vehetik fel - írja az Eduline. A szabály viszont csak a közalkalmazottakra vonatkozik: ha egy idősebb pedagógus valamelyik alapítványi, egyházi vagy magániskolában helyezkedik el, a nyugdíját és a fizetését is megtarthatja. Nem véletlen, hogy a nem állami iskolákban az elmúlt években is emelkedett a nyugdíjas pedagógusok aránya, jelenleg 3-4 százalék körül van.
Szakmai szervezetek már 2016-ban azt kérték az erőforrás-minisztériumtól, hogy szüntessék meg a nyugdíjasok teljes munkaidős foglalkoztatásának tilalmát, mert az még súlyosabbá teszi a tanárhiányt - ilyen döntést azonban azóta sem született. Az elmúlt években mindössze annyit lazított a szabályokon a kormány, hogy a korábbi 10-12 órával szemben ma már heti 14 órát is megtarthatnak óraadóként, megbízási szerződéssel a nyugdíjasok (és ebben az esetben a nyugdíjukat is megkaphatták).
- magyarázta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, aki szerint ez még mindig kevés, átmenetileg sem enyhíti a komoly tanárhiányt, amely miatt egyre nagyobb a nyomás az iskolákban dolgozókon. A járvány csak tovább rontott a helyzeten, a betegség miatt hiányzók helyettesítését nagyon nehéz megoldani. "Még a járvány előtt szóban javasoltuk, hogy a pedagógusok munkaegészségügyi vizsgálatait szigorítsák meg, az sokkal részletesebb, a mentális állapotukra, látásukra, hallásukra is kiterjedő vizsgálat legyen. Azonnal elutasították a javaslatunkat, mondván, hogy akkor a pedagógusok 30-40 százalékát el lehetne küldeni a pályáról. Ez jól jelzi, milyen a pedagógusok mentális és egészségügyi állapota" - fogalmaz Totyik Tamás.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondja a szakszervezeti vezető, hozzátéve: becslések szerint hat év múlva 7800-an mennek majd nyugdíjba, miközben tavaly mindössze hétezer hallgatót vettek fel pedagógusszakokra. Vagyis az idei elsőévesek még akkor sem pótolhatnák a hat év múlva nyugdíjba vonulókat, ha közülük mindenki eljutna a diplomaszerzésig, és el is helyezkedne valamelyik óvodában, iskolában. Erre azonban alig van esély. Bár a lemorzsolódás a pedagógiai képzéseken jóval kisebb, mint például az informatikai, a műszaki és a természettudományos szakokon, így is minden negyedik-ötödik hallgató félbehagyja tanulmányait.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







