Az Oktatási Hivatal friss adatai szerint tovább folytatódik a nyelvvizsgázók számának drasztikus visszaesése Magyarországon.
Tapasztalt nyelvtanárokból álló csapat dolgozott ki egy olyan párbeszéd-gyakorlatokra épülő tanítási-tanulási módszert, mely kifejezetten a társalgási rutinszerzésre fókuszál üzleti és hétköznapi témákban. Mivel nem mindenki jut el magántanárhoz vagy nyelvtanfolyamra, a csapat úgy döntött, hogy digitalizálják saját fejlesztésű módszerüket, hogy a tanulók bárhol és bármikor gyakorolhassák az angol szóbeli kommunikációt. Mivel a technológia viszonylag könnyen adaptálható más idegen nyelvekre, így hamarosan elkészülhet az app német verziója. Ehhez most közösségi finanszírozási kampány kereteiben keresik a támogatókat a Brancson.
Az alapító csapat vezetője, Szatmáriné Majoros Judit és nyelvtanár kollégái azt tapasztalták, hogy a legtöbb idegen nyelvet tanuló számára a szóbeli kommunikáció jelenti a legnagyobb kihívást. Rengetegen vannak vele úgy, hogy simán megírnak egy emailt angolul és nem jelent gondot az idegen nyelvű újságcikkek olvasása sem, de ha meg kell szólalni, már elbizonytalanodnak, szoronganak vagy egyszerűen lefagynak. A tapasztalt nyelvtanárokból álló csapat kidolgozott egy olyan párbeszéd-gyakorlatokra épülő tanítási-tanulási módszert, mely kifejezetten a társalgási rutinszerzésre fókuszál üzleti és hétköznapi témákban.
Mivel nem mindenki jut el magántanárhoz vagy nyelvtanfolyamra, a csapat úgy döntött, hogy digitalizálják saját fejlesztésű módszerüket, hogy a tanulók bárhol és bármikor gyakorolhassák az angol szóbeli kommunikációt. A megvalósításban egy tapasztalt mérnök informatikus, Tóth Adrián segített, így született meg az AI-alapú megoldásokra épülő Talk@Ease app első prototípusa, melynek célja, hogy a felhasználók interaktív beszélgetési szituációkon keresztül fejleszthessék idegen nyelvi szóbeli kommunikációs készségüket.
Az ígéretes prototípus meggyőzte Magyarország egyik legnagyobb befektető vállalatát, így a Hiventures pénzügyi segítségével, 2022 második negyedévében az app kiléphetett a nagyközönség elé. Már az első verzió számos hazai és nemzetközi elismerést kapott, 2022 nyarán például Vodafone Digitális Díjat nyert, 2022 őszén, pedig a British Council az év 5 legjobb nyelvoktató terméke közé választotta az alkalmazást Digitális Innováció kategóriában.
Az utóbbi néhány hónapban egyre több Talk@Ease app használó kereste meg a csapatot azzal a kérdéssel, hogy lesz-e az alkalmazásnak német beszédgyakorló verziója. Mivel a technológia viszonylag könnyen adaptálható más idegen nyelvekre, Judit és Adrián úgy döntöttek, belevágnak egy Brancs kampányba, hogy közösségi finanszírozás segítségével megvalósulhasson a hiánypótlónak számító német beszédkészség fejlesztő alkalmazás. A kampány során az érdeklődők kedvezményes áron elővásárolhatják az előfizetést, így hozzájárulva a német verzió elkészítéséhez és az app továbbfejlesztéséhez.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







