A pedagógusok idei 10 százalékos béremelésének fedezetét rosszul számolták ki központilag?
Tovább bonyolódik az elárverezett budapesti iskola kálváriája: így mégis maradhatna az intézmény
A soroksári Qualitas Gimnázium épületét megvásárló befektetőcég egyik tulajdonosa azt nyilatkozta az RTL Híradónak, hogy az intézmény maradhat az épületben, feltéve akkor, ha kifizetik a bérleti díjat.
Ahogy arról a Pénzcentrumon is beszámoltunk két napja, szeptember 12-én tanítási időközben tudatták egy budapesti középiskola diákjaival, hogy az iskolát elárverezték a fejük fölül, úgyhogy menjenek haza, és holnap már ne menjenek be. Az érintett iskola a Qualits Gimnázium volt, ami egy alapítványi intézmény, és 270 tanuló tanuló tanult itt.
Az intézményben a héten online oktatás lesz, a jövő héten pedig egy másik épületben folyik majd a tanítás. Időközben viszont az ingatlant megvásárló cég azt mondta a csatorna stábjának, hogy az alapítvány tovább működtetheti az iskoláját az épületben, feltéve persze, ha kifizetik érte annak a bérleti díját.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







