A fogyasztók április 30-ig nyilatkozhatnak az MVM felé, ha a kedvezményt nem a gáz-, hanem a villamosenergia-fogyasztásukra szeretnék érvényesíteni
Mint arról korábban beszámoltunk, sokáig csúszott a bölcsődei támogatás Magyarországon, most azonban újra elérhető, ráadásul emelkedett az igényelhető összeg is. A kisgyermekes szülők ismét benyújthatják kérelmüket a bölcsődei térítési díj támogatására, amelynek összege gyermekenként legfeljebb 50 ezer forintra, egyedülálló szülők esetében pedig 65 ezer forintra nőtt.
Szeptember 2-től ismételten elérhető a Magyar Államkincstár oldalán a bölcsődei támogatás igénylése, amely iránt hatalmas az érdeklődés: eddig már több mint 6500 kérelem érkezett be - jelentette be Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős államtitkára az InfoRádióban.
Az új támogatás több ponton eltér a korábbi rendszertől: nemcsak a támogatás összege növekedett (gyermekenként maximum 50 ezer forint, egyedülálló szülők esetében 65 ezer forint), de most már az önkormányzati bölcsődékben is igénybe vehető, ami azért jelentős, mert a férőhelyek több mint 80 százaléka önkormányzati fenntartású intézményekben található.
Koncz Zsófia kiemelte, 2010-ben még csak 32 500 bölcsődei férőhely volt, mostanra pedig már több mint 67 ezer férőhely áll rendelkezésre, és a fejlesztések folyamatosan zajlanak. A jelenlegi támogatási keret 5,5 milliárd forint, és a kérelem benyújtása mindössze 15 percet vesz igénybe. Az egyetlen feltétel, hogy a gyermek bölcsődébe járjon.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







